2. Rész: Miami

~ Darlena " Darcy " Welson ~

A repülőtéren ülök az egyik hatalmas bőröndömön amíg arra várok hogy John végre megtalálja a saját csomagját. Húsz perce szállt le a gépünk és most már nincs menekvés számomra, Miamiban vagyok. Az idő eltolódás és a hosszú repülőút is kifárasztott, nem vágyok másra csak hogy egy puha ágyba bújva végre álomra hajtsam a fejem, na meg persze légkondira, ugyanis nagyon meleg van. Május végén járunk és mint tudjuk ez a hónap az egyik legmelegebb itt, 31,5 fok van. - John siess már. - szólok az említettnek aki éppen az ügyfélszolgálatos hölgynek magyarázza hogy nincs meg a csomagja. Nem reagál a szavaimra így tovább legyezem magam és közben nézelődök. Még mindig nem tudom elhinni hogy itt kell élnem, ráadásul az apámmal akit utálok és az új, számomra ismeretlen családjával. A repülőn John szeretettel mesélt róluk és arról hogy mi történt vele a tíz év alatt amióta nem találkoztunk. Mondanom sem kell hogy mennyire nem érdekelt a meséje. Többek között azt is meg tudtam hogy az évek alatt főorvosból végül kórház igazgató lett és üzletemberként is tevékenykedik aminek köszönhetően tetemes vagyona van, gazdag ahogy a felesége is. Ennek bizonyítékaként még egy hitelkártyával is megajándékozott amin nem kevés zsebpénz van, de persze a lelkemre kötötte hogy okosan költsem el.

Szánalmas hogy a pénzével akar megvásárolni. Inkább lett volna mellettem kiskoromban, akkor talán most nem itt tartanánk. - John! - nyafogok türelmetlenül. - Jövök már. - indul meg felém immáron a kezében a csomagjával. - Végre. - sóhajtok fel miközben a napszemüvegemet megigazítom hogy ha kiérünk a vakító napsütésbe, ne bántsa a fény a szemeimet. - És ha kérhetem ne hívj Johnak. - dorgál a kijárat felé sétálva. - Akkor hogy hívjalak? Tudtommal ez a neved? - nézek rá kérdőn. - Természetesen szólíts apának. - kapom meg a választ amin felnevetek. - Az ki van zárva. Biológiailag lehet hogy az apám vagy, de amúgy...nem. - közlöm érzelemmentes hangon. Eddig mindig szerény, visszahúzódó kislány voltam mert azt akartam hogy anya büszke legyen rám és tudom hogy az is volt, de most hogy ő már nincs és John magához vett, elhatároztam hogy a lehető legtöbb fejfájást okozom majd neki. Nem leszek többé minta gyerek, inkább rossz lány, egy lázadó tini. A repülőn eszeltem ki, hogy amíg nagykorú nem leszek és Johnal kell élnem, egy nyugodt perce sem lesz. Még azt is megbánja hogy magával hozott ide. Mire a gondolataimból ismét a valóságba cseppenek már egy taxiban ülünk és valószínűleg haza felé tartunk. Az út csendben telik aminek örülök, mert John nem éppen a legjobb társaság számomra. Amikor azonban megállunk egy hatalmas gyönyörű ház előtt még a lélegzetem is elakad. - Ugye szórakozol? Te itt élsz? - lassan szállok ki a taxiból majd a sofőr kiveszi a csomagokat, John pedig kifizeti. - Ez az új otthonod. - John mosolyog szélesen. - Tetszik? - reménykedve néz rám. - Puccos. - fintorgok, eszemben sincs beismerni hogy mennyire tetszik a ház. - Menjünk be. A többiek már biztos várnak. - megindul a bejárat felé. - Hogy engem mennyire nem érdekel. - követem őt lazán. Előveszi a kulcsait és kinyitja a bejárati ajtót, a ház belül is épp olyan tágas és gyönyörű mint kívülről. - Drágám. Megjöttünk. - John hangja tölti be a nappalit amire a konyhából egy kedves mosolyú, szőkés vöröses hajú nő sétál be. - Sziasztok. - megcsókolja Johnt majd megáll előttem. - Nagyon örülök hogy végre megismerhetlek Lena. A nevem Lauren. - nyújtja felém a kezét amire csak megvetően pillantok és nem fogadom el a gesztust. - Lena. - John szigorúan néz rám de nincs rám hatással viszont minél előbb meg akarok szabadulni tőlük hogy egy eldugott helyen húzzam meg magam, amit a szobámnak nevezhetek, ezért végül kezet fogok Laurenel. - Nem szeretem ha Lenanak hívnak. - jegyzem meg. - Akkor Darlena? - mosolyog a nő még mindig. - Tudod mit? Jó lesz a Lena. - erőltetek magamra egy mosolyt ami kicsit sem őszinte. - Apa jött meg? - egy velem egykorú lány rohan be a nappaliba majd John nyakába veti magát. - Apának szólít? - nézek kérdőn Johnra. - Igen. - bólint majd a lány fordít rám nagyobb figyelmet. - Szia. Úgy örülök hogy itt vagy. - kérdezés nélkül ölel magához amiből én azonnal hátrálni kezdek. - Ne haragudj de mindig is akartam egy lány testvért. Három bátyám van, fárasztó. De most már itt vagy. - mosolyog, idegesít a jókedve. - Ja hát én nem vagyok a testvéred. - lépek el tőle, minél távolabb. - Tudom butus, de olyanok lehetünk mint az igazi tesók. Én szeretném. Már elterveztem hogy mi mindent csinálhatunk együtt. Apa szerint jó ötlet. Oh egyébként Sandra vagyok de szólíts csak Sandynek. - sugárzik belőle a boldogság. - Már alig várom. - hazudom és a hanglejtésem el is árulja hogy hazudok. - Hát megjött a jövevény? - ezúttal egy magas, fekete hajú srác jelenik meg előttem a semmiből. - Caleb vagyok. - mutatkozik be ő is. -  Lena. - biccentek, bár nem szeretem ha így hívnak még mindig inkább ez mint hogy ezek a senkik hívjanak Darcynak, úgy csak anya nevezhetett. - Nem akarok bunkó lenni, de hányan éltek ti itt? - kérdezem kíváncsian. - Az apád, anyu, Sandy, én, Joel és Noah, és persze most már te is. - Calebtől kapom meg a választ. - Joel és Noah? - pillantásom Laurenre téved. - A másik két fiam. - mosolyog bűbájosan. - Oké. - sóhajtok fel. - Csak nem engem emlegetett valaki? - újabb ismeretlen kerül a szemem elé, sokkal magasabb mint Caleb pedig ő sem alacsony, de ő világos barna hajú és kék szemű, igazán jóképű. - Te vagy Noah? - kérdezem unottan. - Nem. Én Joel vagyok. - nevet fel. - John, nem is mondtad hogy a lányod ilyen csinos. - alaposan végig mér. Zavarba ejtő és egyben meg is lep hogy ilyen tiszteletlen Johnal. - Fejezd be Joel. - szól rá az anyja. - Hagyd csak Lauren. Már megszoktam. - John inti le a feleségét. Rögtön leszűröm a kialakult helyzetből hogy bizony Joel és az apám nincsenek jóban és ez nekem még kapóra jöhet. - Fáradt vagyok. Szeretnék lepihenni. - fordulok John felé. - Az emeleten van a szobád, a tiéd mellett Sandy szobája, veletek szemben pedig jobbról balra haladva az első Joelé, a második Calebé és a harmadik Noah szobája. - közli John. - Ezek szerint az én szobámmal szemben van a tiéd? - nézek Joelre. - Bizony cicus. - kacsint rám. Örülök hogy flörtöl velem mert tudom hogy ezzel is az apám idegeire mehetek. - Ne hívd így. - szól rá Sandy a bátyára. - Úgy hív ahogy akar. - nevetek fel. - Segítesz? - kérdezem Joeltől miközben a bőröndjeimre mutatok. - Naná. - szinte felkapja a csomagokat és megindulunk az emelet felé, magunk mögött hagyva a többieket. - Egyébként a harmadik fiú hol van? - kíváncsiskodok Noahra utalva, miközben Joel a szobám felé vezet. - A barátaival túrázni mentek a hétvégére, holnap jön haza. - kinyitja előttem az egyik szoba ajtaját és elém tárul egy gyönyörű szoba. Tökéletes. - Tedd csak le azokat. - az ágyamra ugrok. - Kényelmes. - elfekszek és a díszített plafont kezdem nézegetni. - Jól érzem hogy nem kedveled apádat? - Joel is csatlakozik hozzám, nem zavar hogy mellettem fekszik, eddig ő az egyetlen akit kedvelek ebben a családban. - Jól érzed. És ha az én megérzéseim sem csalnak akkor bizony te sem bírod őt. - mosolyodok el. - Médium vagy. - viccelődik.

- Nem volt nehéz rá jönnöm, direkt flörtöltél velem előtte. - jegyzem meg, nem mintha bántana a dolog. - Akárcsak te. - megfordul, így a hasán fekszik és az egyik kezére támaszkodva néz le rám. - Alig negyed órája ismerlek de máris bírlak. - vallom be. - Helyes. Ennél jobban is fogsz. - kacsint rám amit látva ismét elnevetem magam. - Amúgy felkészültél az estére? - kérdezi kíváncsian de fogalmam sincs hogy miről beszél. - Mi lesz este? - ülök fel hirtelen. - Sandy az egyik barátnőjénél alszik, egy másik csajjal. Sülve főve együtt vannak. Jade és Paris. Na szóval csajos pizsi party lesz és apád úgy gondolta hogy barátokra van szükséged ezért te is mész Sandyvel. - közli majd vállat von. - Az ki van zárva. Én nem megyek. - ellenkezek azonnal. - Apád akarata szent. - vigyorog és már tudom hogy tervez valamit. - Joel. Mond hogy tudsz segíteni. - reménykedve várom hogy kimentsen. - Szerencséd van. Én ma bulizni megyek, az egyik haverom házibulit tart. Sandyt én viszem a barátnőjéhez és onnan megyek tovább. Ha akarsz velem jöhetsz. - vonja meg a vállát. - De Sandy biztos hogy elmondja Johnak. - sóhajtok fel. - Sandy a húgom és tudom hogy falazni fog neked. Majd azt mondja hogy ott vagy, miközben velem bulizol. Na? - győzködni próbál, de semmi szükség rá, tudom a választ. - Akkor ma bulizni megyek. - nevetek fel. - Viszont van egy feltételem. - lassan ő is felül és hatásszünetet tart. - Mi az? - sürgetem. - Ott lesz egy lány, az egyik exem a sok közül. Nem igazán akarja megérteni hogy végeztem vele, ezért...arra gondoltam hogy eljátszhatnád hogy az új csajom vagy. - vázolja a tervét. - Ne már. Nem akarom. - nyafogok, nem tetszésemet kifejezve. - Akkor nem jöhetsz. - jelenti ki határozottan. - Szemét vagy. - lököm meg finoman. - Csak viccelek. Akkor is eljöhetsz, de leköteleznél ha megtennéd értem. Csak egy estéről van szó. - úgy beszél hozzám mintha ezer éve barátok lennénk és joga lenne ilyet kérni tőlem, viszont tudom hogy később is szükségem lehet Joel segítségére ezért muszáj hogy az adósom legyen. - Oké. - bólintok. - Szuper. Akkor baby, ma a csajom vagy. - egyik kezét átveti a vállam felett és magához húz. - Uh de meg fogom én ezt bánni. - nevetek jókedvűen. - Szerintem viszont jól fogsz szórakozni. - hirtelen szájon csókol, csak egy pillanat az egész de olyan hirtelen ér hogy ledermedek. - Most mi van? - kérdezi vigyorogva. - Fél óra leforgása alatt a mostohatestvér szerepből hirtelen a barátnőd lettem és még össze is nyálaztál. - egyenesen a szemébe nézek először komoly arccal aztán nem bírom ki nevetés nélkül. - Gyerünk Lena. Ne húzd az agyam. Kezdj el készülődni, én addig megbeszélem Sandyvel a részleteket. - feláll és az ajtóhoz sétál de mielőtt kilépne még visszanéz a válla felett. - Legyél nagyon...hm...dögös. - kacsint és jókedvűen távozik, én pedig a bőröndjeimhez lépve kezdek keresgélni valami viselhetőt az estére...