2016. július 11., hétfő

13. Rész: Most már a miénk


Egy héttel később...

~ Darlena " Darcy " Welson ~

Melegem van, szinte forró vagyok. A fejem lüktet kissé, a hajam a bőrömhöz tapad, izzadok és szinte fuldoklom a melegben. - Gyűlölöm Miamit. - nyögöm magamnak ahogy minden reggel. Nem nekem való ez az időjárás, de tényleg, kikészít. Majd lassan felnyitom a szemhéjaimat, a látásom homályos még, ahogy az elmúlt héten minden reggel, hiszen az éjszakákat végig sírom és ennek köszönhetően aludni sem tudok, így nem vagyok kipihent, plusz a meleg is elveszi az erőmet és egyben az életkedvemet is. - Kurva életbe. Légkondis a ház de egyik idióta se kapcsolja be. - szinte üvöltve rontok ki a szobámból és egyből Sandybe botlok. - Nem tudsz a szemed elé nézni te szerencsétlen? - förmedek rá majd kikerülöm. - Lena. Megint bal lábbal keltél? - Noah megy előttem le a lépcsőn. - Kussolsz! - elhaladok mellette de ő elkapja a kezem és visszaránt. - Vegyél vissza kislány. Nekünk is hiányzik Joel, de ettől még nem öljük egymást. - sziszegi dühösen. - Két másodperced van elengedni a kezem. - nézek egyenesen a szemébe. - Különben? - kérdezi gúnyosan. - Különben a golyóid helyet cserélnek a manduláiddal. - lököm el magamtól. Erre felnevet és a konyhába indul. - Mit nevetsz? - megyek utána, csak nem hagyom annyiban a dolgot. - Olyan szöveged van néha. - nevet még mindig. - Nem vicces. - kezembe veszek egy almát és beleharapok. - Lena te üvöltöztél korán reggel? - az apám már öltönyben sétál be a helységbe mire felé kapom a pillantásom. - Ja. Én voltam. - vonom meg a vállam. - Tudsz normálisan beszélni? - néz rám kérdőn. - Veled? - nevetek fel. - Nem jöttél még rá hogy mennyire leszarom mit mondasz? - kérdezem állva a tekintetét. - Vigyázz a szádra ha velem beszélsz. - figyelmeztet, próbál szigorú lenni de nagyon nem megy neki. - Mert mi lesz ha nem? Megütsz? Büntetés? Szobafogság? - sorolom az ujjamon számolva. - Azt csinálok amit akarok. Te nekem semmit nem tudsz megtiltani. Egy szarházi vagy, egy senki. Gyűlöllek és alig várom hogy elhúzzak innen messze hogy még véletlenül se kelljen látnom a képedet. - mindenki döbbenten hallgatja ahogy az apámmal beszélek, azt hiszem ilyen durván még sosem osztottam ki, de nem tehetek róla. Az agyamra megy. - Pokollá teszed az életemet. - sóhajt fel lemondóan majd távozik is. Meglepetten nézek utána de nem szólok semmit. - Apádnak igaza van. Te maga vagy az ördög, főleg amióta Joel elment. - jegyzi meg Noah. - Kérdezett valaki hülye gyerek? - elsétálok mellette és könnyedén kibillentem alóla a székét, így Noah a földre zuhan és magára rántja a tejes dobozt is amiből a fehér ital rá loccsan. - Te nem vagy normális. - mérgelődve áll fel. - Miért én tehetek róla hogy gyökér vagy? - nevetek fel a következő pillanatban azonban a narancslé az arcomban landol. - Hogy az a...- köhögök fel mert az orromba is jutott. - Elég legyen. - Caleb állít le minket amikor éppen készülök Noahnak rontani hogy puszta kézzel fojtsam meg. - Amióta Joel elment kikészítesz itt mindenkit. - Noah üvölti az arcomba úgy hogy közben Caleb áll közöttünk. - Ennek semmi köze Joelhez. Alapból utállak titeket. - vágok vissza de ez nem igaz. Már kezdtem velük megbarátkozni, talán még meg is kedveltem őket, de amikor egy hete Joel elment a kiképzésre a katonasághoz akkor bennem valami eltörött és azóta tényleg minden reggel így indul, aztán általában vagy a szobámba zárkózok zenét hallgatni és olvasni, vagy a tengerparton üldögélek egyedül. Lexit is kerülöm és az itt élőket is. De ezt nyílván nem fogom bevallani. Hiányzik Joel, szeretem őt és fél év nélküle...még a gondolata is kikészít. És tudom hogy ha visszajön akkor sem leszünk együtt, ez pedig mindennél jobban fáj, nem szeret engem. Összetörte a szívem és magamra hagyott. - Nem csodálom hogy Joel lelépett. Téged nem lehet elviselni. - Noah szólal meg ismét és nekem több sem kell, Calebet kikerülve ugrok Noah hátára és a hajába kapaszkodva tépem őt, igen pontosan úgy mint egy őrült. - Lena. Elég! Lena! - Caleb a derekamnál fogva rángat de én nem engedem el Noah fürtjeit csak erősebben kapaszkodok a szőke tincsekbe. - Szedd le rólam ezt a hárpiát. - üvölti Noah a bátyjának. - Ti nem vagytok eszeteknél. - Sandy csak döbbenten néz és látom rajta hogy fel nem tudja fogni hogy mi ütött belénk. - Lena engedd el Noah haját. - Caleb parancsol rám de nem engedelmeskedek. - Engedd el! - emeli meg a hangját, amit eddig sosem tett. Megszeppenve adom meg magam és Caleb leemel Noahról. - Olyanok vagytok mint két óvodás. Szánalmasak vagytok. - Caleb sarkon fordul és a szobájába sétál. - Igaza van. - Sandy is távozik és én Noahra nézek. - Oké! Tudom. - sóhajtok fel. - Nem kellett volna neked esnem. - mondom komolyan Noahnak akit ezzel sikeresen meg is lepek. - Erre inkább nem mondok semmit. - csóválja a fejét és magamra hagy.
Ezek után semmi kedvem nincs itthon maradni ezért egy gyors zuhany után magamhoz veszem a kedvenc könyvem és a fürdőruhám és a partra indulok. A sárga bikinim van rajtam és egyenesen a víz közelében telepedek le. Itt mindig egyedül tudok lenni amire nagy szükségem van. - Kit látnak szemeim. Egyedül vagy itt virágszálam? - szólít meg egy fiú és ahogy felnézek rá észreveszem hogy nincs egyedül. Ismerősek és nem is kell sokat gondolkodnom hogy honnan. - Jay! Scott! Sziasztok. - köszönök nekik mosolyogva. - Igen, egyedül. - bólintok. - Hogy lehet hogy egy ilyen gyönyörűség egyedül van? - Scott ül le mellém és egyik keze máris a csupasz combomon van. - Hát...Joel elment és én egyedül maradtam. - vonom meg a vállam. - Hallottunk róla. Katona lesz. - Jay bólogat. - De nem kell egyedül lenned. - Scott arcán elégedett vigyor jelenik meg. - Csatlakozz hozzánk. Majd mi szórakoztatunk. - Jay is letelepedik mellém csak a másik oldalamra. Közben Scott keze már feljebb is csúszik és elér a bikinim széléig. - Joel távollétében ti kerültetek a helyére? - kérdezem még viszonylag kedvesen. - A ranglista elejére. És ami Joelé volt az most már a miénk. - Jay végig simít a karomon. - Te is bogárka. - Scott suttogja a fülembe. - Felejtsétek el. - hirtelen állok fel és menni készülök de Scott megragad és magához ránt. - Ma este buli lesz és te ott leszel. - adja ki parancsba. - Nem. - ellenkezek. - De igen. - Scott a hajamba markol és arcomat a sajátjához húzza. - Ott leszel. - vágyakozva néz a szemembe majd hirtelen megcsókol. Keményen és érzelmek nélkül. Fájdalmat okoz mert én nem viszonzom, de annyira akaratosan csókol hogy kénytelen vagyok a nyelvének bejutást engedni a számba. - Legyél szexi, baby. - a fenekemre csap mire megugrok. - Mi lesz ha nem megyek el? - suttogom. - Akkor megkeresünk és kettőnk kedvére teszel. - Jay vigyorog. - És ha elmegyek? - nem bírok rájuk nézni ezért csak a talpam alatt elterülő homokot nézem. - Akkor választhatsz hogy melyikünk cicababája leszel ezentúl. Az enyém vagy Jayé. - Scott adja meg a választ. - Mennem kell. - magamhoz veszem a könyvem és rohanva indulok haza. Bassza meg Joel! Hogy hagyhattál itt? Kiáltom magamban és nem tudok rájönni hogyan mászok ki ebből. Ha elmegyek valamelyikükkel együtt kell lennem, ha nem megyek akkor mind a kettővel. Lexi korábban már mesélt a gusztustalan szokásaikról és annyi biztos hogy én nem akarok édes hármast azzal a két vadállattal. - Ilyen hamar megjöttél? - kérdezi Lauren mosolyogva. - Ma este buliba megyek. Készülődnöm kell. - válaszolok. - Örülök hogy ismét kimozdulsz egy kicsit a házból. - egyetértően bólogat. Ha tudná hogy csak kényszerből megyek és hogy mi vár ott rám, valószínűleg nem örülne ennyire. - Igen. Nem akarok depis lenni. - rázom le ennyivel majd a szobámba sietek ahol az ágyamra vetem magam és azon agyalok mit tegyek ebben a helyzetben...hogyan mentsem meg magam...

12 megjegyzés:

  1. Halihó :P
    Wow. Lena megtépte Noaht?! :O WTF?! Jól eldurvultak a dolgok de Lenat meg tudom érteni. Ki van készülveamióta Joel elment és ezt a közvetlen környezetében élőkön vezeti le, pl. Sandyn, Noahn, és a saját apján. Jay és Scott még mindig nem szimpik, sőt nagyon nem kedvelem őket. De maga a rész tetszett. Izgalmas és szórakoztató volt. Szuper rész volt, várom a többit :P

    VálaszTörlés
  2. Hali :)
    Sejtettem hogy ha Joel elmegy akkor Lena majd magába fordul és még elviselhetetlenebb lesz. Ez ebben a részben be is bizonyosodott. Szegény Sandyt nem kellett volna letámadnia reggel, viszont Noah azért kicsit megérdemelte azt a hajtépést mert beszólogatott. Lena ismét vad azonban Joel nélkül védtelen is Jay és Scott próbálkozásai ellen. Kíváncsi vagyok hogy mi lesz a bulin. Nagyon tetszett ez a rész. Várom a következő részt. Ezer millió puszi :)

    VálaszTörlés
  3. Szió :)
    Lena néha tényleg kiakasztó tud lenni. Először Sandyt, majd az apját és végül Noaht is leosztotta. Azért Lena apját én kicsit sajnálom bár lehetne nyitottabb is a lányával szemben. Na de Caleb volt most ebben a részben a "felnőtt" tudta kezelni a helyzetet. Kíváncsi vagyok milyen lesz a szereplők élete Joel távollétében. Jay és Scott pedig nagyon nagy parasztok. Tetszett az egész és várom a kövit :)

    VálaszTörlés
  4. Ciao!
    Remek rész lett. Lena ismét lázad és tombol. Mindenkivel szemben közönbös és közben titokban szenved Joel hiánya miatt. Sajnálom Lenat, hiszen Joel elhagyta őt de előtte még összetörte a szívét. Remélem hogy Lena hamarosan újra boldog lesz, ja és persze megmenekül Jay és Scott kezei közül. Nagyon tetszett ez a rész és várom a következőt is :D

    VálaszTörlés
  5. Bonjour
    Hát végül Joel csak elment...Nekem már most hiányzik ezért meg tudom érteni hogy Lena maga alatt van. Sajnálom őt nagyon. Nincs is rosszabb annál mint amikor elhagy valaki akit szeretsz. Noah ebben a részben bunkó volt de azért Lena sem volt egy szent. A rész vége pedig izgalmas volt. Most izgulok hogy mi lesz Lenaval. Csodás rész lett, alig várom a következőt ★.★.★.★

    VálaszTörlés
  6. Puszedli :D
    Lena amikor ilyen kirohanásai vannak, annyira hasonlít a Stole My Heartos Milliere, hogy az valami csoda. Nagyon bírom őt, akkor is amikor káromkodik és most éppen ebben a részben még neki is támadt Noahnak. " - Kérdezett valaki hülye gyerek? " - szegény Noah azért most elég rendesen kapott Lenatól. Tetszett. Nagyon, nagyon várom a következő részeket is ♡♡♡

    VálaszTörlés
  7. Sziaaa
    " - Különben a golyóid helyet cserélnek a manduláiddal. " - nahát ezen a részen végig szakadtam a röhögéstől. Lena tényleg nagyon tud szövegelni, na meg amikor kirúgta Noah alól a széket és az magára borította a tejet. Whoh szuper jó volt, jót szórakoztam rajtuk. A hajtépésről nem is beszélve. A végén azonban még én is megijedtem Scott és Jay miatt. Most Lena nagy bajban van. Izgatottan várom hogy mi lesz. Alig várom már hogy hozd a következő részt .♥.♥.♥.

    VálaszTörlés
  8. Szia
    Csalódtam Joelben. Azt hittem hogy majd meggondolja magát de úgy tűnik hogy nem és tényleg elment, itt hagyta Lenat aki teljesen össze van törve. Én nem ítélem el amiért ilyen durván viselkedik mindenkivel, de remélem hogy újra rátalál a békére és összebarátkozik a többiekkel. Jay meg Scott viszont remélem hogy lekopnak róla. Nagyon tetszett ez a rész alig várom hogy hozd a többit. Siess! :)

    VálaszTörlés
  9. Szióka...
    " - Kurva életbe. Légkondis a ház de egyik idióta se kapcsolja be. " - Lena mint egy kis királynő, osztja az észt mindenkinek ha kell ha nem. Ebben a részben tényleg csak Caleb volt az aki felnőttként kezelte a kialakult helyzetet. Noah is bunkó volt. De nagyon nagyon tetszett ez a rész is mert szórakoztató volt és vicces. A képek is szuperek. Jay és Scott remélem a kövi részben pofára esik, beképzelt majmok. Várom az új részt ღ ღ ღ

    VálaszTörlés
  10. Hi :P
    Fantasztikus rész lett ismét. Érdekes volt látni Lena kiborulását és azt ahogy Joel távozása után milyen változáson ment keresztül. Lena rosszabb lett mint az elején de miközben minkenit eltaszít magától, magában szenved és ezért sajnálom szegényt. Plusz mintha nem lenne elég baja még akkor megjelent Jay és Scott is. Ezt a két srácot nagyon nem kedvelem. És most aggódok Lenaért. Nagyoooon tetszett!!! Zseniális vagy. Siess a következővel :P

    VálaszTörlés
  11. Hello
    Lena szépen leépült az elmúlt egy hét alatt. Joel elment, Lena erre dühöng, beszólogat, verekedik és hisztizik. Noah igaz hogy beszólt neki de ha azt vesszük igazat mondott. Eleve Lena kezdte a reggelt üvöltözve. De ennek ellenére is kedvelem Lenat és sajnálom hogy Jay valamint Scott rászálltak. Bízom benne hogy sikerül megmentenie magát tőlük. Lena okos lány, biztos hogy kitalál valamit. Az egész rész tetszett. Csak így tovább! ;)

    VálaszTörlés
  12. Szia :)
    Nos, időbeli ugrás volt. Joel egy hete ment el a katonaságba. A fejlemények: Lena hisztis és üvöltöző liba lett. Sajnálom, mert már kezdett mindenkit megkedvelni, kivétel az apját, amit meg is értek, és szerelmes is lett Joelbe, aki itt hagyta. Amikor pedig szeretett volna egy kicsit egyedül lenni Jay és Scott megzavarták, és rászálltak. Valamint azt akarják, hogy kényszerből járjon valamelyikükkel. A legszívesebben ennek a két srácnak behúznék egy jó nagyot! Azt is sajnáltam, hogy Lena Lexit is kerüli. Kíváncsi vagyok a buli fejleményeire, szóval siess a következő résszel!
    Puszi :)

    VálaszTörlés