12. Rész: I want you to stay

Egy héttel később...

~ Darlena " Darcy " Welson ~

Gyorsan telnek a napok. Szinte észre sem veszem hogy körülöttem zajlik az élet. Az elmúlt egy hét alatt én a saját poklomban égek. Nem tudom kiverni Joelt a fejemből, amikor látom őt, fizikai fájdalommal jár hogy nem mehetek oda hozzá és nem csókolhatom meg, vagy csak simán hozzá bújni. Hiányzik, ez nem kérdés. Olyan mintha kitépték volna a szívem a mellkasomból és már csak élő halottként mászkálok a házban. De a nappalok még valahogy eltelnek, mostanában sokat olvasok a szobámba zárkózva. Azonban az éjszakáim magányosak és még mindig Joel miatt sírok, ami tudom hogy nem tesz jót nekem és túl kellene tennem magam rajta de egyenlőre ez még nem megy. Erősen megnehezíti a dolgom hogy egy házban élünk és mindennap látom őt. Persze ő mindent megtesz hogy elkerüljön, hozzám sem szól, még csak rám sem néz, amivel még nagyobb fájdalmat okoz nekem. Caleb és Sandy mindennap próbál felvidítani bár nem tudják hogy mi bajom. Jobbnak láttam titokban tartani az érzéseimet Joel iránt, előttük. Az egyetlen aki mindenről tud az Lexi, benne feltétel nélkül megbízok. Oh és ami a legmeglepőbb az elmúlt egy hétben, Noah sokkal kedvesebb velem. Tegnap még az általam olvasott egyik könyv is érdekelte amiről kiderült hogy korábban már ő is olvasta, így bővebben eltudtunk róla beszélgetni. - Lena. - Sandy hangja zökkent ki a gondolataimból amikor belép a szobámban. Még az ágyamban fekszem, pedig elmúlt dél. - Le tudsz jönni egy kicsit? - kérdezi kedvesen. - Miért? - lassan felülök és kisimítom a hajam az arcomból. - Családi gyűlés. - feleli röviden. - Hm? Mi? - kérdezek vissza értetlenül, fogalmam sincs hogy mit is akar ez jelenteni, mert itt létem alatt eddig egyetlen egyszer sem volt családi gyűlés. - Nálunk ez hagyomány. Ha valaki valamit be akar jelenteni akkor a család összeül a nappaliban és végig hallgatjuk. - mosolyodik el. - Oké. De ki tesz bejelentést? - kimászok az ágyamból de nincs sem erőm sem kedvem felöltözni ezért a pizsamámban indulok meg le a lépcsőn Sandyvel a nyomomban. - Joel. - suttogja és erre felkapom a fejem. - Mit jelent be? - kíváncsiságom azonnal utat tör magának. - Azt nem tudom. - vonja meg a vállát és több kérdést már nem is tudok feltenni neki mert belépünk a nappaliba ahol már Lauren, John, Caleb és Noah a kanapén ül, Joel pedig velük szemben áll. Amikor tekintete rátalál az enyémre egyszerűen elfordítja a fejét. Nagyot sóhajtva ülök le Noah és Caleb közé míg Sandy, John jobb oldalára ül. - Mindenki itt van kisfiam. Mit szeretnél nekünk elmondani? - Lauren kedvesen szól Joelhez aki válaszul először csak rámosolyog az édesanyjára. - Elmegyek. - szólal meg hirtelen mire érezhetően minden jelenlévő megfeszül a szobában. - Tessék? - John reagál elsőként szóban. - Sokat gondolkodtam és van egy remek lehetőség amivel élni fogok. Fél évig leszek távol. - Joel ismét beszélni kezd és én bele sem merek gondolni abba hogy nem láthatom őt fél évig. - Milyen lehetőség? - érdeklődik Caleb. - Fél éves katonai kiképzés. - Joel úgy ejti ki a szavakat mintha csak az időjárásról beszélne. - Katonaság? - Noah feláll és Joel elé lép. - Öregem. Tudod hogy a mai világban ez nem biztonságos hivatás. Háborúk dúlnak. - kezét Joel vállára teszi, én viszont nem tudok sem megszólalni sem pedig megmozdulni. Nem bírom felfogni ami történik. - Szó sem lehet róla fiam. Noahnak igaza van. Nem engedem hogy az életeddel játssz. - Lauren is tiltakozni kezd. Mindenki egyszerre mozdul és körbe állják Joelt. Próbálják lebeszélni. Én még mindig a kanapén ülök, forog körülöttem a világ és csak kevés választ el attól hogy sírni kezdjek. - Már meghoztam a döntést és mivel nagykorú vagyok, nem kell beleegyezés. - jelenti ki Joel határozottan. - Képes lennél harcolni másokkal? Akár ölni is? - Sandy elborzadva néz a bátyjára. - Egyenlőre ez a fél év csak a kiképzés ideje. Csak utána küldenek bevetésre. És igen. Képes lennék harcolni, a hazámért. - Joel hajthatatlan. - Eddig nem érdekelt az ilyesmi. És mi lesz az iskolával? Ügyvéd akartál lenni. - John felbőszülve érvel Joel akarata ellen. - Az iskolát befejezhetem máskor. Halasztok. És hiába próbáltok lebeszélni, nem jártok sikerrel. Egyszerűen ki kell szabadulnom innen. - mondja komolyan és tudom hogy az utolsó mondata miattam van, ez az egész miattam van. Nem tud mellettem élni, ezért őrültséget tesz. Már a gondolata is elborzaszt annak hogy mi történhet vele. Még ha nem is küldik egyenlőre bevetésre, egy kiképzés is veszélyes lehet és jelenleg az ország amiben élünk egyébként sem biztonságos. - Joel kérlek gondold át. - Lauren sírva borul Joel nyakába és Sandy is követi az anyja példáját. - Te nem mondasz semmit? - Noah pillant rám és ahogy megszólít mindenki rám néz, még Joel is. - Nincs mit mondanom. Ez Joel döntése, nekem semmi közöm hozzá. - felállok és minden erőmet összeszedve vánszorgok fel a lépcsőn. Nem tudok és nem is akarok többet mondani nekik, most csak egyedül akarok lenni.

A szobámba sétálok és csak akkor engedek utat a könnyeimnek amikor már az ágyamban fekszem. Nem akarom hogy Joel elmenjen, nem akarom. Megállás nélkül sírok és bár lent, a többiek előtt úgy tettem mintha nem érdekelne az egész, biztos vagyok benne hogy nekem fáj a legjobban Joel döntése. Elmegy és szörnyű dolgokon megy majd keresztül, miattam. Én vagyok az oka mindennek. - Lena. Bejöhetek? - ismerős hang társul az ajtómon felcsendülő kopogáshoz. - Igen. - szólok ki gyenge hangon és a következő pillanatban már be is lép az ajtón amit becsuk maga mögött. - Miért sírsz? - leül az ágyam szélére és végig simít az arcomon, már hiányzott az érintése. - Miattad Joel. - lassan felülök és a szemébe nézek. - Az egy dolog hogy nem akarsz kapcsolatot velem, de hogy ilyen hülyeséget is képes vagy megtenni, soha nem gondoltam volna. Mert igen, ez egy nagy baromság. Nem mehetsz el, a családodnak itt van rád szüksége. Katona? Joel. Most komolyan? Egy olyan országban aminek a katonái más országokban szolgálnak és harcolnak? Meg akarsz halni? - teljesen kikelve magamból magyarázok neki, bár tudom hogy hiába, hiszen ő már döntött és a makacssága miatt nem fogja meggondolni magát. - Nem akarok meghalni. Egyszerűen csak úgy érzem hogy erre van szükségem. Fegyelemre és rendezettségre az életemben. Ott talán sikerül az életet is más szemmel látnom. - vonja meg a vállát. - Ez nem egy kibaszott kirándulás lesz Joel. Ha elmész, a következő fél évben a poklok poklát éled majd át. - világosítom fel a tényekről. - Azt hiszed nem tudom? - emeli meg a hangját. - Akkor miért mész el? - kiabálok már én is feszülten. - Mert nem tudok a közeledben lenni. Látni mindennap hogy szomorú vagy mert én fájdalmat okoztam neked. - őszintén beszél amivel ismét eléri hogy sírni kezdjek. - Joel. - egy pillanat alatt mozdulok és szorosan ölelem magamhoz. - Ne sírj, cica. - simít végig a hátamon. Egy hete nem szólított így és már tényleg hiányzott. - Ne menj el, kérlek. - már szinte könyörgök neki. - Holnap elutazok Lena. Már döntöttem. - közli egyszerűen. - Holnap? - felháborodva húzódom el tőle. - Igen. - bólint. - És fél évig nem látlak? - kérdezem kétségbeesetten. - Ennyi idő alatt talán el is felejtesz. - mosolyodik el de nem őszinte a mosolya, a szemei szomorúan csillognak. - Remélem. - suttogom miközben eltávolodom tőle. - Remélem, mert ez a mérhetetlen fájdalom amit érzek, már elviselhetetlen. - teszem hozzá. Persze hogy nem akarom őt elfelejteni, de így ezt én már nem bírom. - Sajnálom. - mélyen a szemembe néz és látom rajta hogy még mondana valamit de nem teszi. - Mi jár a fejedben? - teszem fel a kérdést. - Hiányozni fogsz. - mondja komolyan. - Nem hiányoznék, ha itt maradnál. - újabb próbálkozást teszek hogy marasztaljam. - Lena. Ne kezdjük előröl ezt az értelmetlen beszélgetést. Én elmegyek, neked pedig el kell engedned. - megfogja a kezem és gyengéden megszorítja. - Oké. - megremeg a hangom de visszafojtom a sírást. - De ígérd meg hogy vigyázol magadra és épségben jössz haza. - két kezem közé fogom az arcát és úgy nézek a szemeibe. - Ígérem. - mosolyog rám, majd néma csend telepedik a szobámra. Csak nézzük egymást. Ujjaimmal az arcát simogatom és igyekszek elraktározni magamban minden egyes vonását. - Tudom hogy nincs jogom ilyet kérni, de nem töltenéd velem a mai napot? - ő töri meg a csendet. - Nagyon szeretném. - bólintok. - És az éjszakát is. - lassan felé hajolok hogy megcsókoljam de amikor észleli hogy mire készülök megállít. - Lena, nem kérhetem hogy töltsd velem az éjjelt. - homlokát az enyémnek dönti. - Én kérem tőled Joel. Kérlek, szükségem van rád, legalább még egyszer. - az ölébe mászok és szorosan ölelem őt, nem válaszol, helyette finoman megcsókol, amivel számomra meg is adja a választ...