11. Rész: Szabad vagy.

~ Darlena " Darcy " Welson ~

A veszekedésünk után Joel elhagyta a házat, még a szobámban is hallottam ahogy csapódott a bejárati ajtó. Ennek már három órája. Lassan éjfélt üt az óra és én a nappaliban ülök a tévé előtt. Képtelen vagyok elaludni úgy hogy nem tudom hol van és egyébként sem jönne álom a szememre, mert ő nincs mellettem. Tudom hogy meg kell szoknom hogy egyedül vagyok, mert hiába is reménykedek, Joel és köztem soha nem lesz már semmi. Komoly érzéseket táplálok iránta, szeretem és ezért nem tehetem meg magammal azt hogy egy laza kapcsolatban maradok vele. Ez egyikünknek sem lenne jó. Nehéz döntés volt lezárni az elmúlt egy hónapot, ami így kimondva talán nem tűnik soknak de elég volt ahhoz hogy elnyerje a szívem, bárhogy próbáltam nem beleszeretni, megtörtént és egy kicsit sem bánom, még akkor sem ha ő nem akar tőlem semmit. Gondolataimból az bejárati ajtó nyitódása zökkent ki majd egy hatalmas csattanás és puffanás. Ijedten ugrok fel a kanapéról és az előszobába sietek ahol Joel éppen a földről tápászkodik fel. Elesett! - Mi történt? - kérdezem miközben segítek neki felállni de közben meg is érzem a tömény alkohol szagát rajta. Rögtön tudom hogy miért is esett el. Részeg. - Szerinted mi történt? - lök el magától amikor már két lábon áll. - Miért ittál? - kérdezem kedvesen, nem akarok vele megint veszekedni. - Mert te...te...- düh csillog a szemében. - Mindennek te vagy az oka. - üvölti majd egy a kezébe akadó vázát csap a falhoz ami darabokban esik a földre. Megrezzenek és remegés fut végig egész testemen.

- Joel kérlek, nyugodj meg. - könnyek gyűlnek a szememben de nem sírok, nem sírhatok. - Lena...miért? - meggyötörten néz a szemeimbe. - Mit miért? - kérdezem értetlenül. - Miért szeretsz engem, cica? - közelebb sétál hozzám és egyik kezét az arcomra simítja. - Nem tehetek róla Joel. Esküszöm hogy nem akartam. - vonom meg a vállam és elcsuklik a hangom miközben beszélek. - De mégis megtörtént. - suttogja. Egyre közeledik felém és én hátrálok, egészen addig amíg a hátam a falhoz nem ér. Joel szorosan megáll előttem, mellkasa az enyémhez simul és a falhoz présel. Jó érzés a közelsége, az alkohol illata ellenére is. - Csókolj meg. - szinte könyörög. - Nem lehet. - tiltakozok azonnal. - Kérlek Lena. Éreznem kell téged. - a tekintete csillog ahogy az enyémbe mélyed. - Joel...- megállíthatatlanul folynak végig arcomon a könnyeim. - Ne sírj cica. - simít végig az arcomon és nekem több sem kell. Kezeim a nyaka köré fonom és hirtelen húzom őt magamhoz egy mély és szenvedélyes csókra. Tétovázás nélkül viszonozza miközben két combom alá nyúl és megemel. Lábaim a dereka köré fonom miközben a hátam még mindig a falhoz simul. Hevesen csókoljuk egymást de tele érzelemmel. - Nem akarom hogy vége legyen. - hirtelen szakad el tőlem és a szavai meglepnek. - Joel tudod hogy én mit szeretnék. - sóhajtok fel és miután letett kikerülöm őt. - Igen, azt amit én nem tudok neked megadni. - ökölbe szorul a keze és a falba üti majd a mellette lévő könyvespolc teljes tartalmát dühösen sodorja le. Megrémít a viselkedése, még az sem mentség számára hogy ittas. - Megadhatnád ha akarnád. - szólalok meg ismét. - Miért nem tudsz az enyém lenni? - kérdezi kétségbeesetten. - Anélkül hogy te az enyém lennél? - kérdezek vissza. - Nekem nem kell más Lena, csak te. De nem akarok egy komoly kapcsolatba bonyolódni. - kezdi magyarázni mintha ez teljesen normális dolog lenne. - Nekem ez már nem elég. - motyogom halkan. Próbálom megértetni vele hogy a viszonyunk számomra már fáj mert szerelmes vagyok és egy szerelmes lány arra vágyik hogy a szíve választottja viszont szeresse és tisztelje annyira hogy felvállalja őt mint barátnőt. - Bárcsak soha ne jöttél volna ide. Akkor nem ismertelek volna meg. - a hangulata percről percre ingadozik, most megint dühös. - Én is ezt kívánom. - jegyzem meg és valamilyen szinten komolyan is gondolom, mert ez a szenvedés amit Joel okoz, kezd kibírhatatlan lenni. Érzelmi megpróbáltatás szeretni őt. - Calebnek igaza volt. Ez nem nekem való. - utalok a Joelhez fűződő kapcsolatomra. - Oh hát persze! Caleb. Ki más. - Joel a testvére nevének hallatán még ingerültebbé válik és látom rajta hogy csak percek kérdése hogy újra törni-zúzni kezdjen a házban. - Majd ő megadja neked a kapcsolatot amire vágy, igaz? - felemeli a hangját és megragadja a kezem. - Engedj el. - kérem már sírva. - Mindig ő volt a kedvenc. Mindenki őt szereti. Ő a jobb. - mondja halkan. - Én téged szeretlek, nem őt. - kirántom a kezem a szorításából ami időközben enyhült. - Nem mond ki többet ezt a szót. Nekem ne. - morogja, tudom melyik szó zavarja. Az hogy szeretem. Fáj így látni őt és fáj hogy így bánik velem, egyszerűen semmibe vesz és eldob. - Mondta már neked ezt a szót más? - kérdezem már én is hangosabban beszélve. - Igen. Az eddigi összes lány akivel dolgom volt. - feleli. - És volt olyan őszinte bármelyikük érzése irántad mint az enyém? - már teljesen szétesve állok előtte. Egy érzelmi roncs vagyok. Tudom hogy faképnél kellene hagynom, de nem tudom megtenni. Nem tudom elengedni, nem megy. - Nem számít, mert ahogy ők sem számítottak nekem, úgy te sem. - vágja hozzám a szavait kegyelmet nem ismerve. - Akkor miért vagy itt? Mit akarsz még tőlem ha nem számítok neked? - vonom kérdőre, de nem válaszol. Csendben áll és engem néz. Látom rajta hogy kikívánkozik belőle valami de igyekszik visszatartani, szóra nyitja a száját de a hangja elakad. - Lena, ne csináld ezt velem. - újra megszólal, ezúttal megtörten és alig hallhatóan. - Te teszed ezt magaddal. - felelem. - Utálom hogy ilyen érzéketlen vagy velem mert már számtalanszor voltál gyengéd. Tudom milyen a karjaidban elaludni, ahogy átölelsz megnyugtat. Becézgetsz, végtelenül gyengéd vagy és mindig szeretettel értél hozzám. Miért akarod elhitetni velem hogy egy szemét seggfej vagy? - kikerülöm őt és nem is érdekel a válasza mert már nem tud újat mondani ezért egyenesen a szobám felé indulok de még az első lépcsőfokig sem jutok el amikor keze a csuklómra fonódik és visszaránt magához. Szemben állok vele, vészesen közel vannak ajkai az enyémhez, de nem csókol meg.

- Ebben a pillanatban is szeretsz? Amikor fájdalmat okozok a szavaimmal, akkor is szeretsz? - suttogja ajkaimra a kérdéseit. - Igen. - felelem habozás nélkül és ahelyett hogy bármit mondana erre, csak megcsókol, mélyen és érzékien. - Nem kellene. - elenged és hátrál két lépést. - Most próbálod meggyűlöltetni magad? - kérdezem reménytelenül, mire megvonja a vállát. - Mert akkor nagyon jó úton haladsz. - a szememet a könnyeim áztatják és most már tudom, biztosan tudom hogy számunkra itt a vége. - Soha többé ne gyere a közelembe. - követelem határozottan. Szeretem őt, de nem engedhetem hogy ennyi fájdalmat okozzon nekem. - Hozzám se szólj. - teszem hozzá. Joel megilletődve néz rám, azt hiszem erre nem számított tőlem. - Szabad vagy. Azt csinálsz amit akarsz. Használj ki más lányt, mert engem többet nem fogsz. - megvetően nézek rá. - Lena. - felém lép a tekintete szomorúságot és megbánást tükröz. - Hozzám ne érj. Több fájdalmat kaptam tőled mint bárki mástól ezen a földön. - zokogok fel de nem érdekel, legalább tudja hogy én nem rejtem el az érzéseimet ahogy ő. - Egyszerűen csak...hagyj békén. - mondom a szemébe és mielőtt még reagálhatna a szobámba rohanok. Most már tudom hogy végleg lezártuk. Ennyi volt!...