10. Rész: Love Me Or Leave Me

~ Darlena " Darcy " Welson ~

A házba lépve azonnal leveszem a cipőimet, a magassága miatt már kényelmetlen és egyébként is jobban szeretek mezítláb lenni, majd a nappaliba indulok ahol Joel még mindig a tévét bámulja, ahogy egy órával ezelőtt is amikor elmentem. - Megjöttem. - szólalok meg halkan mire felkapja a fejét. - Ilyen hamar? - kérdezi de közben tekintetét visszavezeti a képernyőre amin továbbra is a sporté azon belül is a focié a főszerep. - Igen, mert beszélnünk kell. - mondom komolyan. - Cica, húsz perc van vissza a meccsből, utána beszélünk. - próbál lerázni. - Nem! Most beszélünk. - idegesen kapom ki a kezéből a távkapcsolót és kikapcsolom a tévét. - Mi olyan kibaszott fontos hogy nem tudsz húsz percet várni? - indulatosan áll fel és én egy lépést hátrálok. Ma már nem először használ ilyen trágár szavakat és ez számomra még új és egyáltalán nem is tetszik hogy így beszél velem. - Rólunk akarok beszélni. - suttogom halkan. - Nincs mit beszélni rólunk. - vonja meg a vállát. - És most add vissza a távkapcsolót. - kirántja a kezemből de közben észre sem veszi hogy ezzel fájdalmat okoz nekem, csak amikor felszisszenek. - Vadállat. - nézek fel rá könnyes szemekkel. - Ne haragudj nem akartam. Mutasd. - aggódva veszi kezei közé az enyémet. A tenyeremet felsértette a távkapcsoló széle, a seb nem mély de éppen elég ahhoz hogy kiserkenjen belőle a vér. - Engedj el. - rántom meg a kezem de Joel rögtön a csuklóm után kap és nem enged. - Lena, cica. Ne legyél ilyen. - magához von és érzékien megcsókol. Pár pillanatig elvesztem a fejem és viszonzom majd minden erőmet összeszedve ellököm magamtól. Véres tenyerem nyomot hagy fehér pólóján amit észre is vesz de nem teszi szóvá. - Egy kibaszott seggfej vagy. - kiáltom, egyenesen a szemeibe nézve. Ha ő káromkodhat akkor én is megtehetem. - Mi a bajod? Megjött a havid? - nevet fel gúnyosan a saját poénján. - Annyira utálom amikor ilyen vagy. - ismét könnyek szöknek a szemembe. - Észre sem veszed hogy mindig bántasz, de én vagyok a hülye hogy hagyom. - a földszinti fürdőszobába megyek ahol megengedem a csapot és alaposan lemosom a vérem a tenyeremről. - Hisztizel itt mint egy dedós kislány. Nem vészes a kezed. - követ engem és megáll az ajtóban. - Nem a kezemről beszélek te idióta. - nézek rá gyilkos pillantással. - A szavaid...azokkal bántasz. - próbálom visszafojtani a sírást de már egyre nehezebben megy. - Hát ez egyre nevetségesebb. - sóhajt fel. - Mielőtt elmentél azt mondtad hogy én viselkedek úgy mint aki többet akar ettől a kapcsolattól, de most valahogy úgy látom hogy te vagy az aki többet képzel ebbe annál mint ami valójában. - szólal meg ismét és a szavai megadják a végső döfést ahhoz hogy végképp eltörjön nálam az a bizonyos mécses és a könnyeim máris szabadon folynak végig az arcomon. - Lexi szerint szeretsz engem...de már látom hogy tévedett. - halkan mondom ki a szavakat és Joel arcára kiül a döbbenet. - Lexi azt mondta neked hogy szerelmes vagyok beléd? - kérdezi nevetve, még ezen is képes gúnyolódni. - Igen. - bólintok de közben már kerülöm is ki őt hogy elhagyjam a fürdőszobát. Éppen a folyosón tartok amikor hallom hogy felém közelít és nem is kell sokat várnom hogy ismét megragadja a kezem ezzel megállásra kényszerítve. - Még a feltételezés is nevetséges, cica. Tudod hogy én nem akarok komoly kapcsolatot. - a szemembe néz és valóban észre sem veszi hogy a szavai mennyire fájnak nekem. - És te sem akarsz. Nem? - kérdezi miközben egyik kezét az arcomra simítja. Nem válaszolok neki csak felnézek rá, a szemeit kémlelem és magamban egy pillanat alatt gondolom át azt amin egész hazafelé agyaltam. Szeretem? Teszem fel magamnak a kérdést. - Lena? - szólít meg gyengéd hangon. - Én...én azt hiszem hogy...kezdek...beléd szeretni. - az utolsó szót már szinte hang nélkül ejtem ki, de Joel így is tökéletesen érti mert egy lépést hátrál tőlem és úgy néz rám mint ha éppen a legnagyobb bűnt vallottam volna be neki ezen a világon. - Ilyennel nem viccelünk, cica. - mondja kimérten. - Nem vicceltem. - erősítem meg előző szavaimat. - De látom hogy te nem így érzel. - teszem hozzá. - Világosan megmondtam hogy nem akarok komoly kapcsolatot. Hülye voltam hogy eddig húztam ezt az egészet. Mi ketten nem működnénk egy párként Lena. Tudod hogy én nem vagyok ilyen. - magyarázkodni kezd. - Igen, mert olyan vagy mint az apád. Képtelen vagy egy nő mellett megmaradni tisztességesen. Vagy a régi gimis csalódásod hagyott benned ennyire mély nyomot. - idézem Lexi szavait. - Látom Lexi sokat fecsegett. - Joel dühös, látom rajta. Amikor az apját említettem akkor csillant meg ez a harag a szemeiben. - Ő legalább beszélt rólad hogy jobban ismerjelek, mert ugye te semmit nem mondasz magadról. - vetem a szemére, szerintem teljesen jogosan.

- Miért kellene neked mesélnem magamról? Senkim nem vagy. Egy lány a sok közül. Cica, értsd meg hogy nem jelentesz nekem annyit mint ahogy azt te gondolod. - mondja a magáét de közben nem néz a szemembe. - Vagy csak nem vallod be hogy nagyon is jelentek neked valamit. - jegyzem meg. - Ezt hogy érted? - kérdezi két lépést hátrálva. Látom rajta hogy igazam van, a reakciója elárulja. - Miért olyan nehéz beismerni ha érzel irántam valamit? Én az előbb konkrétan bevallottam neked hogy szeretlek. Nyílt lapokkal játszok. Ideje hogy te is őszinte legyél. Szeress vagy engedj el. Mert én ezt így már nem bírom. - határozottan beszélek és tudom hogy a válaszán dől el minden. - Lena, ne bonyolítsuk. - sóhajt fel. - Soha nem fogod beismerni igaz? - kérdezem lemondóan. - Képtelen vagy egy normális kapcsolatra. - a könnyeim ismét arcomat áztatják, mert tudom hogy ez a beszélgetés egyfajta lezárása is annak ami közöttünk van. - Sajnálom. - suttogja. Tekintete az enyémbe mélyed. - Szóval? Akkor ennyi volt. - nem akarok teljesen összetörni, nem előtte, ezért próbálom tartani magam. - Azt hiszem igen. - bólint. - Jobb lesz így. - teszi hozzá. - Neked lehet hogy jobb lesz így. - hátat fordítok neki hogy a szobámba induljak de derekamnál fogva magához húz. Kisimítja vörös tincseimet az  arcomból és néhány kósza könnycseppemet is majd óvatosan hajol felém. Gyengéden csókol meg és érzem hogy ez részéről búcsú csók. Csak azt nem tudom hogyan fogunk ezek után is egy fedél alatt élni. A csókunk rövid ideig tart és amikor elenged nem mozdulok. Lehunyt szemekkel állok előtte. A szívem őrülten ver és a gyomrom görcsbe rándul. Fáj hogy most amikor tisztáztam magammal és vele is hogy igen is beleszerettem, egyszerűen eldob, a makacssága miatt. Tudom hogy ő is érez irántam valamit de képtelen normális kapcsolatra ezért meg sem próbálja, inkább elengedi azt ami közöttünk van. Nem tudom hogyan élek ezek után az érintései nélkül. Hogyan fogom megszokni hogy nem alszik mellettem. És hogyan tartom vissza a késztetést ha a karjaiba akarom vetni magam, mert szeretem. Őrülten szeretem. Nagyot sóhajtva nyitom ki a szemem, ő is egy helyben áll és engem néz, de én nem tudok megszólalni. Sarkon fordulok és a szobámba rohanok. Az ajtómat hangosan csapom be magam mögött és az ágyamra dőlve kezdek el zokogni. Ki kell adnom magamból a fájdalmat amit Joel okozott...