25. Rész: Öt év

" Az idő múlása arra szolgál, hogy az ember lehetőséget kapjon a fejlődésre, 

hogy bölcsebbé váljon, kiteljesítse önmagát. "

Marlo Morgan

Ajánlott zene: Lord Huron - The Night We Met

Öt évvel később...

~ Darlena  Darcy  Welson ~

Hol is kezdhetném...nos talán az elmúlt öt évem elején a legésszerűbb. Öt év telt el azóta hogy Miamit magam mögött hagytam és visszaköltöztem Liverpool-ba. Abban az évben sok minden történt velem. Joel elhagyott és én újra összetörtem de viszonylag hamar rájöttem hogy kezdenem kell az életemmel valamit, ezért belevetettem magam a tanulásba. Kitűnő eredményekkel végeztem a gimiben így sikeres felvételt nyertem egy igen jó és neves egyetem jogi karára. Az ott töltött öt évem alatt szintén minden időmet a tanulásnak szenteltem. Ezért nem is volt meglepő amikor jól megérdemelten a kezembe vehettem a diplomámat. Huszonhárom évesen azonban úgy érzem még nem fejeztem be a tanulást, jelenleg újabb diplomán dolgozom. Minél többet akarok az élettől. Utazok, újabb és újabb helyeket fedezek fel, rengeteget olvasok és legújabb hobbim a fotózás aminek nagy hasznát veszem az utazásaim során. Élni akarok, úgy ahogy azt az édesanyám akarta volna. És ha már szóba jött a család, ne felejtsük el hogy nekem is van bár már öt éve nem láttam őket. Apámmal elköltözésem napján is csúnyán összevesztem és tudtára adtam hogy látni sem akarom többet amihez eddig tartom is magam és fogom is. Lauren időközben életet adott egy kislánynak aki a Lydia nevet kapta. Lauren rendszeresen küld nekem róla képet, gyönyörű kislány és nagyon hasonlít rám, némelyik képen olyan mintha magamat látnám. Büszke vagyok a húgomra ugyanakkor szégyenlem is magam amiatt hogy még sosem tartottam a karjaimban a testvéremet. Sandy New Yorkban jár főiskolára de gyakran haza látogat. Vele az elmúlt öt évben kétszer találkoztam amikor meglátogatott engem. Tőle tudom azt is hogy Noah újra szerelmes az utazása során talált rá Alicere aki újságíró és Noahoz hasonlóan ő is szenvedélyes túrázó. Lexi és Caleb pedig éppen a nászútjukat töltik Krétán. Ami Joelt illeti tavaly leszerelt a katonaságtól. Rengeteg kitüntetéssel és kinevezésekkel. És befejezte a tanulmányait is. Persze személyesen vele sem találkoztam. Csak Lexi, Sandy és Lauren szokott mesélni amikor néha felhívom őket. Ami azt illeti egyedül én vagyok az aki eltávolodott a családtól és úgy érzem helyesen tettem. A testvérek kibékültek és mostanra ismét kiegyensúlyozott, rendes családként élik az életüket. Amikor apám oda vitt akkor romlott el minden és ahogy eljöttem rendeződtek a viszonyok. Azt hiszem jobb is nekik nélkülem. Lauren minden beszélgetésünkkor győzköd hogy menjek haza, de mindig emlékeztetem rá hogy az ott nem az én otthonom. Saját életem van. Anyámtól örökölt házamat eladtam és most egy lakásban tengetem a mindennapjaimat már ha éppen nem tanulok vagy dolgozok. A suli mellett elvállaltam egy jól fizető munkát, egy könyvkiadónál vagyok tanácsadó. Imádom a munkám és jól is csinálom az már csak plusz ráadás hogy anyagilag sincsenek gondjaim és megállok a saját lábamon. A gondolataimból a mobilom csörgése zökkent ki. A kijelzőre nézve melegség önti el a szívem. - Lauren. Szia. - mosolyogva veszem fel a telefonom. - Szia kincsem. Olyan jó hallani a hangod. - elérzékenyülve beszél. - Ugye nincs baj? - érdeklődök. - Nem. Nincs. Csak...- a mondata elakad mintha a megfelelő szavakat keresné. - Alig egy hét múlva karácsony. - suttogja és én rögtön tudom mit szeretne. - Nem megyek Miamiba Lauren. - tiltakozok azonnal. - Lena! Kérlek. Öt éve nem láttunk. - szinte már könyörög. - Nem akarok oda menni. - kitartok az elhatározásom mellett. - Mindenki itt lesz. Nagy családi karácsony, neked is itt a helyed. - próbál meg győzködni, de ahogy kiejti a száján hogy mindenki ott lesz, eszembe jut Joel, tehát ő is ott lesz, nekem viszont nincs kedvem vele találkozni, főleg nem úgy hogy minden bizonnyal a barátnőjével érkezik. - Köszönöm a meghívást. De kihagyom. - felelem magabiztosan. - Kérlek Lena. A családunk tagja vagy de még a húgodat se láttad. Lehet hogy téged nem érdekel hogy mi van velünk, de minket érdekel hogy mi van veled. - szipog a telefonba, tudom hogy megbántottam és ez fáj. Nincs szívem tovább tiltakozni. - Jó! Rendben. Nem bánom. - adom meg végül magam. - Gyere holnap, akkor az egész hetet itt tudod tölteni. - ajánlja fel. - Nem. Csak három napot tudok ott lenni. - hazudok hogy minél kisebbre csökkentsem az ott töltött időmet. - Lena! - parancsol rám és még mindig hatásos. - Oké. Holnap megyek. - sóhajtok fel megadóan. - Várunk! - felnevet majd bontja is a vonalat. Őt ismerve azonnal a konyhába megy és a legfinomabb menüt állítja össze....

*****

Miamiba érkezve már a repülőtéren ismerős érzés kerít hatalmába. Visszaemlékszem arra a napra amikor majdnem hat évvel ezelőtt apám ide hozott. Gyűlöltem azt a napot ahogy a mait is. - Rohadt meleg...- sóhajtok fel. Az itteni időjárást sosem tudtam megszokni. A bőröndömet magam után vonszolva indulok meg az autóbérlő recepcióhoz ahol egy az életszínvonalamnak megfelelő autót választok, piros színben. Nem szeretek hencegni azzal hogy ilyen fiatalon gazdag vagyok, de az az igazság hogy minden vagyonomat magamnak köszönhetem, mert ügyesen fektettem be a pénzem és keményen megdolgoztam érte és persze apám orra alá akarom dörgölni hogy nélküle is boldogulok. - Hölgyem biztosítást köt rá? - kérdezi egy fiatal férfi. - Nem köszi. Tudok vezetni. - nevetek fel majd a kocsikulccsal a kezemben és a bőröndömet magam után húzva vonulok a parkolóba ahol beszállok a bérelt szépségbe és el is indulok a családi házhoz. Oda érve már számtalan autó parkol a ház előtt. Már mindenki itt van. Én érkeztem utoljára. De eddigi éveim alatt megtanultam hogy utolsóként érkezni a leghatásosabb belépő valahova ahová nem is akarsz menni. - Hello. - belépek a házba és az emlékezetemet használva a nappali irányába indulok ahol időközben modernizálták a bútorokat és persze a ház többi részét is. - Szia Lena. - Sandy hangját hallom meg először majd ahogy megfordulok az étkezőben minden szempár rám szegeződik. Valóban eljött mindenki. - Öt év után ideje volt. - szólal meg Lexi is. - Hagyjátok már. - Lauren feláll majd az asztalhoz kísér ahol végül Joel mellé ültet le, az egyetlen szabad helyre. Csak neki nincs párja az asztalnál. Caleb mellett Lexi foglal helyet, Noah mellett Alice és Sandy is egy fiú társaságában érkezett. Feszülten nézek körbe. - Tök ciki hogy csak te meg Joel vagytok szinglik. - szólal meg ismét Lexi. Mire én csak egy gyilkos pillantást vetek felé. Már értem mire megy ki a három nő Sandy, Lexi és Lauren játéka de én ebbe nem megyek bele. - Stella nem ért rá? - fordulok Joel felé. - Gondolom a férje rossz néven vette volna ha eljön. - nevet fel Joel, a szívem pedig újra megdobban érte. - A férje? - értetlenkedek. - Joel és Stella 5 éve szakítottak amikor innen elmentek azóta pedig Stella férjhez ment. - ad magyarázatot végül Caleb. - Oh értem. A szállás hogy lesz megoldva? - fordulok Lauren felé ezzel megszakítva az eddigi témát. - Mindenki a szobájában a párjával. - kapom meg a választ. - Szóval az enyém a régi szobám? - kérdezek vissza csak hogy biztosan ne legyen félreértés. - Ha akarsz nálam is alhatsz, cica. - kacsint rám Joel. Emlékeztet a régi énjére, arra aki akkor volt amikor megismertem. Nem a komoly katona, hanem a fiatal suhanc. - Kösz de kihagyom. - fintorgok ezzel régi önmagamat adva. Egy pillanatra visszatérek tinédzser éveimhez. De gyorsan emlékeztetem magam arra hogy én már komoly felnőtt nő vagyok. - 27 évesen is ennyi eszed van? - szólok még vissza neki. - Több is. - kacsint ismét. - El ne kezd. Én azt az időszakot lezártam. - felállok az asztaltól majd a régi szobámba sietek. Nem akarom újra azt érezni mint amit akkor....nem akarok ismét csalódni... - Lena? - Noah jön utánam és ezzel meglep.

- Mit akarsz Noah? - förmedek rá de nem rá vagyok dühös, sokkal inkább magamra mert ide jöttem. - Hallgass meg kérlek. - halkan beszél majd leül az ágyam szélére és megpaskolja maga mellett a helyet ahová végül én ülök le. - Hallgatlak. - duzzogva vonom meg a vállam. - Öt év telt el Lena. Öt év. Ez rengeteg. - sóhajt fel. - És? Pontosan mit is akarsz mondani? - sürgetem. - Öt év után is szeretitek egymást. Ideje ezt tisztáznotok. - mondja komolyan. - Neked ehhez semmi közöd. És nem akarok vádaskodni de ha emlékszel te vagy az oka hogy öt éve nem jöttünk össze, mostanra pedig nem érdekel. - játszom az érzéketlent de a felszín alatt igen is érző, és egyben vérző szív dobog. - Tudom. És bánom azt az időszakot, hidd el. - megfogja a kezem de csak barátként. - Amikor elmentem, tudtam hogy helyesen cselekszem mert tudtam hogy Joelt szereted, de az eszembe sem jutott hogy Joel is lelép. - beszél tovább engem szóhoz sem hagy jutni. - Joel akkor nem azért ment el mert nem szeretett téged, hanem mert nem akart nekem rosszat. Sokat beszélgettünk erről és ő maga mondta hogy majdnem belehalt abba hogy el kell téged engednie ismét de nem akarta hogy nekem fájjon. - sóhajt fel végül. - Ez pontosan melyik alkalom is? Mert elég sokszor elhagyott. - gúnyos megjegyzésemet azonnal megbánom amikor Noah arcára tekintek. Bűntudata van annyi év után is. - Nem tudok magamnak megbocsátani Lena. - könnyes szemei őszintén csillognak. - Szerettelek őrülten és még az sem érdekelt hogy ezzel a bátyámat teszem tönkre. Eldugtam azt a levelet mert önző módon magamnak akartalak. El sem tudod képzelni mennyire bánom. Évek óta nézem Joelt aki azóta is boldogtalan mert nem vagy vele, nem tudott tovább lépni. Egyszer volt életében szerelmes, beléd és én ezt elvettem tőle. - önmagát vádolva hadarja a szavakat. - Noah! - megtörten emelem egyik kezem a vállára. - Nem Lena. Kérlek hallgass végig. - idegesen áll fel és úgy néz le rám. - Joel megérdemel téged. Ő jó ember. - bólogat a szavait megerősítve. - Joel a legjobb ember akit valaha ismertem. Megbocsátott nekem...és én...ezt meg sem érdemlem. - elfordul és az ablakhoz lép. - Jóvá akarom tenni. - fejezi be végül a mondandóját. - Nem neked kell jóvá tenned. Sőt senkinek sem kell. Az már a múlt. - vonom meg a vállam. - A múlt ami még mindig köztünk kísért. Azóta sem vagyunk egy család. Elmentél és ránk se nyitod az ajtót. Joel kell neked te is tudod, ahogy te is neki. - győzködni kezd de én minden erőmmel tiltakozok. - Hagyjuk ezt Noah. Megértem most már hogy Joel miért ment el Stellaval, nem akart neked fájdalmat okozni. Nem haragszom rá és rád sem. De ne várd el hogy a múltban éljek. Tovább léptem Noah. - jelentem ki határozottan. - Ne hazudj magadnak. - szól csupán ennyit majd távozik a szobámból...