17. Rész: Új kezdet

~ Darlena " Darcy " Welson ~

Miután feldúltan távoztam otthonról, csak egy ötletem volt hogy hová mehetnék. Ezért végül Lexihez vezetett az utam. Tudtam hogy ma dolgozik ezért a munkahelyére sétáltam ami szerencsére elég közel volt, alig húsz percnyire. Az oda vezető út alatt pedig gondolkodhattam a történteken. Azt elismerem hogy túlzás volt Noaht ennyire megalázni és azt is elismerem hogy teljesen kifordultam önmagamból, de azt senki nem vetheti a szememre hogy apámat ki nem állhatom. Azt meg főleg nem hogy az új kis csemetéje érkezésének sem örülök. Nevetséges hogy Lauren ennyi idősen akar szülni. Nem akarok testvért. Nem tudom magam elképzelni hogy egyáltalán én testvér legyek. Egy nővér akire felnézhet az a gyerek. Nekem ő senkim sem lesz. A vérünk talán azonos lesz és a vezeték nevünk is, de azon kívül semmi. Biztos hogy nem fogom szeretni. Épp annyira gyűlölöm már most mint ahogy az apánkat. - Jó napot. - lépek be a kávézóba ahol Lexi dolgozik azonban őt sehol nem látom. - Jó napot segíthetek? - mosolyog rám a pult mögött álló középkorú nő. - Igen. Lexi McCarthyt keresem, ha jól tudom itt dolgozik. - felelem kedvesen. - Alexa? Oh igen itt dolgozik. Máris szólok neki. - bólogat majd egy hátsó ajtón eltűnik. Meglep hogy ő Alexanak szólítja Lexit de nem fordítok rá nagyobb figyelmet. - Lena, szia. Mit keresel te itt? - Lexi mosolyogva lép ki a pult mögül és megölel. - Nem akarlak feltartani csak gondoltam meglátogatlak. - vonom meg a vállam. - Nem tartasz fel. Amúgy is kaja szünetem van. Leülünk? - mutat az egyik asztalra. - Igen. - bólogatva követem és helyet is foglalunk az egyik asztalnál. - Zaklatottnak tűnsz. Történt valami? - érdeklődik azonnal. - Mindig történik valami. - sóhajtok fel. - Na mesélj. - biztat. - Összevesztem gyakorlatilag mindenkivel otthon. Az apám felpofozott és a legszebb az egészben hogy Lauren terhes. - hadarom el egy szuszra. - Várj. Lassabban. Apád megütött? Miért? - felháborodva néz rám. Ő sem kedveli Johnt ami még szimpatikusabbá teszi számomra Lexit. - Veszekedtünk és mondtam neki dolgokat. - beszélek halkan. - Dolgokat? - gyanakvóan néz rám, túl jól ismer már. - Oké! Sértő dolgokat. - javítom ki magam. - Értem. - bólint. - És mi a helyzet Laurenel? - vált témát. - Gyereket vár. Testvérem lesz. Hát nem szuper? - nevetek fel gúnyosan. - Valamiért úgy érzem nem örülsz neki. - mosolyodik el. - Jól érzed. Lassan nyugdíjba kellene vonulniuk. Nem is gondoltam hogy ilyen öregen még szexelnek. - fintorgok. - Jaj Lena. Ne legyél már ilyen. Nem olyan öregek. És csak hogy tudd a nagyszüleim a hatvanas éveik végén járnak és még mindig szexelnek. Ez nem kor függő. - kuncog, engem viszont elborzaszt amit mond. - Gyerek vagyok én még ehhez. - nevetek fel. - Egyáltalán honnan tudod hogy a nagyszüleid még...áh fúj. - kiráz a hideg még a gondolatától is. - Most ez nem lényeg. - int le és újra elmosolyodik. - Az a gyerek a testvéred lesz ha tetszik neked ha nem. Inkább becsüld meg. Lesz valaki aki a családod lehet ha már apádat megtagadtad. - bölcsen beszél és én el is gondolkodok azon amit mond. - Szóval szerinted jó dolog hogy testvérem születik? - kérdezek vissza. - Természetesen az. Majd meglátod. Ha megszületik biztos hogy elrabolja a szíved. - Lexi már kész tényként beszél a jövőről. - Hát, nem is tudom. Lehet. - enyhülök meg. Ahogy jobban belegondolok talán nem is lesz olyan rossz egy kistestvér. - Remélem Laurenre fog hasonlítani mert ő normális. Ellenben apámmal aki egy faszkalap. - feszülten túrok a hajamba. - Lena ne beszélj így. Egy nő is káromkodhat de csak néha, ez már nem elegáns. - csóválja a fejét rosszallóan. - Ja nem tudtam hogy te hölgy vagy. - vágok vissza. - Nem áll jól neked ez a stílus. - jelenti ki határozottan. - Akkor mit javasolsz? - kíváncsian várom a válaszát. - Kicsit vegyél vissza a vagányságból. Kezdj el nyitni a családod felé. Ha apád felé nem is, de legalább a többieket ne akaszd ki. - mondja komolyan. - Ők nem a családom. - ellenkezek azonnal. - De lehetnének. - kontrázik rá. - Oké. - sóhajtok fel megadóan. - Ezenkívül kerüld a balhékat. Hamarosan úgy is kezdődik a suli. Visszakaphatod a stréber éned. - nevet rám. - Nem akarok már stréber lenni. - hátradőlök a székemen és egy tincsemet kezdem a mutatóujjam köré csavargatni. - Gondolkodj Lena. Ha tanulsz, bármelyik fősulira vagy egyetemre elmehetsz és akkor innen is elszabadulsz. - kacsint rám. - Úristen, ebben igazad van. - világosodok meg hirtelen. Semmi sincs veszve hiszen anya halála előtt kitűnő tanuló voltam, itt is az lehetek az utolsó gimis évemben. - Tudom hogy igazam van. - húzza ki magát elégedetten. - Imádlak. Annyira imádlak. - ölelem magamhoz. - Megfojtasz de azért én is imádlak. - nevet fel jókedvűen. - Kell egy munka is ami suli mellett jó lenne. - húzódok vissza a helyemre. - Dolgozni akarsz? - kérdezi halkan. - Igen, de csak a suli mellett. - vonom meg a vállam. - Itt éppen kisegítőt keresnek. Ha gondolod szólok az érdekedben és akkor együtt dolgozhatunk. - vigyorog. - Ahw ez a nap egyre jobb lesz. - vidulok fel még jobban. - Ennyire ne örülj. A főnököd leszek. - viccelődik. - Ha jól tudom te is alkalmazott vagy itt. - vágok vissza neki. - Igen de én teljes munkaidős vagyok, te meg csak diákmunkás leszel. - nevetgél. - Oké akkor te leszel az egyik főnököm. De már így is mindig azt teszem amit mondasz. - mutatok rá a valóságra, hiszen valóban így van. Azt is mondhatnám hogy Lexi a lelkiismeretem és én mindig hallgatok rá. - Ez a szerencséd. De most vissza kell mennem dolgozni. Lejárt a szünetem. - pillant az órára. - Oké. Akkor majd hívlak. További jó munkát. - állok fel és futólag megölelem. - Rendben és köszi. Te meg ne nyírd ki a családodat. - nevetve lép vissza a pult mögé. - Azon leszek. - intek neki mosolyogva majd kilépek a helyről. Mivel más ötletem nincs hogy hová mehetnék ezért végül úgy döntök hogy haza megyek és elkezdem megvalósítani a tervemet miszerint apámon kívül mindenki mással jó kapcsolatot alakítok ki otthon. John egyáltalán nem érdekel, de a többieket kezdem megkedvelni és ezt nem hagyom veszni. Újabb húsz perc után lépem át a ház ajtaját. Csend van és nyugalom. Noah és Caleb a nappaliban tanulnak ezért hozzájuk megyek oda először. - Srácok hol vannak a többiek? - kérdezem kedvesen amire válaszul furcsálló pillantásokat kapok. - Öhm..mire készülsz? - Noah gyanakvóan néz rám. - Semmire. Miért? - meglepetten kérdezek vissza. - Sosem vagy kedves. - jegyzi meg Caleb. - Hát szokjátok meg, mert mostantól az leszek veletek. - mosolygok rájuk. - Miért? - kíváncsian néznek rám. - Csak mert rájöttem Lexinek hála hogy ti vagytok a családom. Amibe azonban John nem tartozik bele. - figyelmeztetem őket miközben leülök közéjük. - Áruljátok már el nekem, hogy mi a francnak tanultok mikor még el sem kezdődött a suli? - veszem kezembe az egyik könyvet az asztalról. - Az ismétlés sosem árt. - vonja meg a vállát Caleb és Noah helyeslően bólogat. - Ezzel nem tudok vitatkozni. - ismerem be. Anya halála előtt még én is ilyen voltam, de ez így is van rendben. - Szóval? Hol vannak a többiek? - teszem fel ismét a kérdésem amivel kezdtem a beszélgetést. - John elment dolgozni, anya lepihent, Sandy meg a szobájában van, gondolom ő is tanul. - adja meg a választ Noah. - Oké akkor felmegyek hozzá. - sietve pattanok fel és sietek Sandy szobájába ahová kopogás nélkül rontok be. - Basszus Lena megijesztettél. - Sandy rémülten ugrik fel az ágyáról. - Oh nem is tudtam hogy te káromkodni is tudsz. - mosolygok rá elismerően. - Nem szokásom. De mond mit szeretnél? - érdeklődik kedvesen. - Figyelj. Tudom hogy rosszul kezdtük a kapcsolatunkat, vagyis én voltam az aki rosszul indított de szeretném helyre hozni. Szeretném ha testvérek lennénk. - mondom ki komolyan. - Tessék? - döbbenten áll előttem. - Persze megértem ha már nem akarsz jóban lenni velem. - szomorúan nézek rá. - Nem erről szó sincs. Csak megleptél. - hirtelen mozdul előre és megölel. - Örülnék ha testvérek lennénk. - nevet fel boldogan. - Akkor ezt meg is beszéltük. - szorítom magamhoz. - Csinálhatnánk ma együtt valamit. - ajánlom fel.

- Szeretsz sütni? Én imádok. - lelkesedik fel azonnal. - Remek ötlet. Megtaníthatsz. - egyezek bele azonnal. - Szuper. - indul meg azonnal de én megállok. - Átöltözök, addig előkészíted a konyhát? - kérdezem közben a szobám felé hátrálva. - Igen. - mosolyogva rohan le a lépcsőn míg én a szobámba megyek ahol pillanatok alatt átöltözök és én is a konyhába sietek. - Fiúk süti készül. - informálom Noaht és Calebet. - Te sütöd? - Noah élcelődik de tudom hogy csak játszik velem. - Nyugi Sandy is segít szóval finom lesz. - nyugtatom meg miközben magamra kötök egy kötényt. - Délután meg lemehetnénk négyesben a partra. - dobja fel az ötletet Sandy amivel persze mindannyian egyet is értünk. - Mit sütünk? - fordulok Sandy felé. - Cupcake! - kiáltja a két fiú egyszerre. - Akkor meg is van mit készítünk. - nevetünk fel Sandyvel. Szerencsére nem is egy bonyolult sütemény. És amúgy is imádom a kreatív dolgokat, a díszítés egyenesen nekem lett kitalálva. Az idő csak úgy elrohan és sorra készülnek a Cupcake adagok. - Jézusom már három órája sütünk. - pillantok az órára. - Unod? - Sandy egy újabb adagot helyez a pultra. - Nem. Csak furcsa hogy ennyire lekötötte a figyelmem. Élvezem. - vigyorgok egyfolytában. Rég nem volt ilyen jó kedvem. - Hát ti mit csináltok? - jelenik meg Lauren a konyha ajtóban. - Sandy megtanít sütni. Bevallom én béna vagyok. - szégyenlősen vonom meg a vállam egy mosoly kíséretében. - Nem is igaz. Nagyon ügyes vagy. - Sandy egyik kezét átveti a vállamon és az anyjára néz. - Lena erre született. Igaz tesó? - kacsint rám. - Igaz bizony. Tesó. - ölelem át. Furcsa hogy pár óra alatt ennyire megkedveltem őt. - Mi történt veled Lena? - Lauren kedvesen teszi fel a kérdést. - Elég ha azt mondom hogy megjött az eszem? - bocsánatkérően nézek rá. - Nekem elég. - bólint. - Szeretnék beilleszkedni és szeretném ha tudnád hogy hálás vagyok neked mindenért. Valamint szeretném ha azt is tudnád hogy örülök a babának. - közelebb lépek hozzá és egyik kezem a hasára simítom ami ugyan még lapos de én tudom hogy ott van bent a húgom vagy az öcsém. - Örülök hogy ezt mondod. - ölel magához és látom a szemében a büszkeség és az öröm könnyeit. - Megkóstolhatom? - mutat a sütikre. - Édes szájú kismama. - nyújtok felé egy színes csoki csodát. - Hm...ez nagyon jó. - elismerően hümmög és még párat elvesz egy tányérra. - Ha tudtam volna hogy ilyen jól össze tudtok dolgozni gyakrabban befognálak titeket főzni. - viccelődik. - Mostantól meg is teheted. - ajánlom fel. - Úgy lesz. - simít végig a hajamon ami jól esik. Anya is így szokta. Lauren pedig valóban olyan mintha az anyám lenne. Kedves és jószívű. Örülök hogy jól döntöttem és esélyt adok neki és a gyerekeinek is...