18. Rész: Fotóalbum

Két héttel később...

~ Darlena " Darcy " Welson ~

Reggel nyűgösen ébredek, talán mert a sírástól terhes szemeim egész éjszaka nem hagytak aludni ami szintén az én bajom. Én tehetek róla hogy még mindig nem tudtam elfelejteni Joelt és az iránta érzett szerelmet ami kezdem úgy érezni hogy teljesen felemészt. Egy hónapja ment el, de mai napig hiányzik. A hangja, a nevetése és az ahogy rám nézett. És ha a bennem dúló fájdalmas feszültség nem lenne elég még az új iskolám új tanévének kezdése is vészesen közeleg. Augusztus második hete van, ami azt jelenti hogy alig két hét múlva számomra teljesen idegen diákok között kell megkezdenem a végzős gimis évemet. Az egyetlen ami ebben vigaszt nyújt az hogy Sandy velem lesz. Nagyot nyújtózva rúgom le magamról a takarót, az első ami feltűnik hogy az itt tartózkodásom óta ez az első reggel amikor nem kínoz a meleg érzése. Azonnal érzékelem hogy a légkondi be van kapcsolva aminek köszönhetően elviselhetően, kellemes hűvös csapódik a bőrömnek. Lassú léptekkel közelítem meg a szobám egyik falát félig beterítő tükröt de amit benne látok azonnal elborzaszt. A hajam kontyba rendezve lóg a fejem tetején de az álmatlan éjszaka forgolódásaimnak köszönhetően most úgy tűnik mint egy madárfészek. A szemem alatti karikák is arról árulkodnak hogy nem aludtam valami sokat, arról nem is beszélve hogy a sírástól vörösen csillogó szemeimet egy vámpír is megirigyelné. Nevetségesen nézek ki. A Hello Kittys hálóingem pedig csak hab a tortán ami garantálja hogy legszívesebben elsüllyednék ahogy a tükörképemet nézegetem. Elnevetem magam a látványomon és egy vállvonás után megindulok a konyhába. Már a lépcsőhöz érve feltűnik hogy a ház szokatlanul csendes, de nem fordítok neki különösebb figyelmet. Túl éhes vagyok ahhoz hogy most ilyen apróságokon gondolkodjak. A konyhába érve azonnal a hűtőhöz sietek ahonnan egy üveg hideg vizet szerzek meg amibe bele is kortyolok miközben két szelet kenyeret teszek a kenyérpirítóba. Amíg arra várok hogy az elkészüljön egy bögre teát is elkészítek magamnak. - Jó reggelt. - Lauren mosolyogva sétál be a konyhába a kezében egy Family feliratú könyvet tartva. - Jó reggelt. - köszönök vissza miközben már a tányéromon pihenő két szelet pirítóssal leülök a pulthoz. - Hogy aludtál édesem? - megpuszilja a homlokom ami meglep de ugyanakkor jól is esik. Amióta megbékéltem velük úgy bánik velem mintha én is a gyereke lennék, és ez az ami miatt még hálásabb lehetek neki.- Jól. - hazudok de látom rajta hogy tudja hogy nem mondtam igazat. - A kisírt szemeid nem erről árulkodnak. - leteszi a kezéből a könyvet a pultra és végig simít az arcomon. - Nem akarok erről beszélni. - sóhajtok fel, úgy is tudja hogy mi bánt. - Mit olvasol? - terelem el a témát miközben a könyvre pillantok. - Ez nem könyv. - nevet fel. - Fotóalbum. - elém tolja és én azonnal ki is nyitom. Rengeteg kép tárul elém, de van egy amin azonnal megakad a tekintetem. - De aranyosak. - mosolyodok el. - Caleb, Joel és Noah van rajta. - mellém lép és ő is a képre néz. - Nagyon vidámak. - nevetek fel a három mosolygós arcot nézve. - Igen. Mindig jó testvérek voltak. - Lauren szemei megtelnek könnyel és be is csukja az albumot. - Miért nézegeted a régi képeket? - érdeklődök miközben átölelem. - Joel egy hónapja ment el és hiányzik. Nincs nap hogy ne gondolnék arra hogy mi van vele vagy hogy mit csinálhat éppen most. Az anyja vagyok...- nem tudja befejezni a mondatot. Elcsuklik a hangja és sírni kezd. A szívem szakad meg mert én is ezt érzem csak bennem nem anyai érzések dúlnak hanem szerelem Joel iránt. - Haza fog jönni. - próbálom megnyugtatni. - Tudom. - bólogat de a sírása nem marad abba. - Sajnálom hogy miattam elment és most emiatt te is szomorú vagy. - sóhajtok fel bűnbánóan. Pontosan tudom hogy én tehetek arról hogy Joel lelépett. Ha akkor nem mondom el neki hogy szeretem, akkor nem hagyott volna itt mindent és mindenkit. - Ez nem a te hibád. - Lauren őszintén mondja ami jól esik. - Joel mindig ilyen volt. Menekült a gondok elől és képtelen volt elköteleződni, de hidd el szeret téged. - Lauren elmosolyodik miközben egyik kezével a hajamon simít végig. 

 - Ha szeretne nem ment volna el. - már az én szememben is könnycseppek csillognak. - Ismerem a fiaimat. Joelt is. Hidd el drágám, nagyon is szeret téged. - ismét magához ölel. Tudom hogy ezzel a gesztussal nem csak engem akar vigasztalni hanem saját magát is és én nem is habozok, elfogadom és viszonzom az ölelését. - Tudod te egy igazán különleges lány vagy Lena. Ezért sem lep meg hogy Caleb és Noah is érdeklődik irántad. - jegyzi meg halkan, de engem meglep amit mond. - Ők csak testvérként tekintenek rám, ahogy én is rájuk. - mondom halkan. - Te is tudod hogy ez nem igaz. - csóválja a fejét. - Csak attól félek hogy ez majd viszályt szül közöttük. - elenged és a kávéfőzőhöz lépve tölt magának egy csészével a fekete italból. - Lauren esküszöm hogy semmi olyat nem teszek ami tönkre tenné Caleb és Noah kapcsolatát. - mondom határozott komolysággal a hangomban. - Tudom. - felém pillant majd beleiszik a kávéjába. - De ne is fessük az ördögöt a falra. Inkább mesélj. Milyen a munka a kávézóban? - érdeklődve ül le mellém. - Szeretek ott lenni. Bár még csak egy hete kezdtem, de Lexi sokat segít. - bólogatok a szavaimra. - Ennek örülök. És a sulit várod már? - folytatja a beszélgetésünket. - Egyrészt igen, másrészt viszont félek kicsit. Új környezet, új diákok és a tanárok is ismeretlenek számomra. - vonom meg a vállam. - Biztos vagyok benne hogy be fogsz tudni illeszkedni. Sandy gondoskodik majd róla. - nevet fel. - Igen. Sandy legalább velem lesz. - nevetek én is, mert az én fogadott tesómat ismerve egy percet sem hagy majd hogy magányos legyek. - Oh tényleg jut eszembe, hol vannak a többiek? - kérdezem kíváncsian. - Édesapád elvitte őket beiratkozni az új tanévre. És elhozzák a tankönyveket is. - feleli kedvesen. - Nekem nem kellett volna mennem? - értetlenkedek. - Nem. John elintéz mindent helyetted. Tudta hogy nem szívesen mennél vele. - szomorúan néz rám. Apával még mindig nem jövök ki túl jól ezért igyekszek a házban is kerülni őt amennyire lehet, hogy még véletlenül se kerüljek vele összetűzésbe. - Apád szeret téged Lena. - Lauren egyik kezét az enyémre teszi. - Én viszont nem érzek iránta semmit, megvetésen kívül. - vallom be őszintén. - Remélem hogy idővel meggondolod magad. - a szemembe néz és látom rajta hogy tényleg bántja hogy apa és én így állunk egymáshoz. - Nem hiszem hogy valaha javulni fog a helyzet. És kérlek ne is erőltessétek. Jelenleg elviselem Johnt, de semmi több. - jelentem ki határozottan. - Rendben. - Lauren beleegyezően bólint de tudom hogy ez a téma még fel fog merülni, azonban megkönnyebbülés számomra hogy egyenlőre rám hagyja a dogot. - Megyek lezuhanyozok és kicsit rendben szedem magam. - jókedvűen állok fel. Laurenel beszélgetni mindig olyan mintha energiával, erővel töltődnék fel. - Menj csak. Én neki állok az ebéd elkészítésének. - ő is feláll és a hűtőhöz lép. - Sietek és segítek neked. Most nem szabad megerőltetned magad a baba miatt. - aggódva nézek rá. - Nem lesz bajom Lena. De kedves tőled. - mosolyog angyalian. Tényleg kezdem megszeretni őt és bár soha nem pótolhatja a szívemben anyát sem ő sem más, azért még Laurent is szerethetem. - Ne vitatkozz velem Lauren. Sietek. - nevetve rohanok fel az emeletre ahol valóban villám gyorsan kapom össze magam. Alig negyed órával később már ismét a konyhában vagyok és Laurenel beszélgetek miközben már az ebéden dolgozunk...