19. Rész: Otherwise

Ajánlott zene: James Arthur ft. Emeli Sandé - Roses


~ Darlena " Darcy " Welson ~

A bejárati ajtón belépve a ház üresen vár. Senki nincs itthon csak én és ennek most örülök is. A lelkemnek és a testemnek is szüksége van egy kis magányra. Úgy érzem egyre rosszabbul vagyok és csak süllyedek a sötétségbe. Nem érzem azt hogy megérdemelném a szeretetet. Eddig mindenki akit valaha szerettem elhagyott engem. Gyerekként apa volt a mindenem, aztán egy nap csak úgy kilépett az életemből amit azóta sem tudtam neki megbocsátani és nem hiszem hogy valaha elfelejtem azt a sok fájdalmat amit ő okozott nekem, hiszen teljesen tönkre tette a gyerekkorom. Még most is tisztán emlékszem azokra a napokra amikor anya meggyötört arcát láttam. Fel tudom idézni a sírástól elcsukló hangját és a szomorú mosolyát amivel csak engem próbált vigasztalni, de én mindig tudtam hogy az erő és a magabiztosság amit mutat csak álca amivel engem akart védeni. Örökké hálás leszek neki mert mindent megtett azért hogy normális életem legyen, még ha nem is tudta helyettesíteni apát, nekem anya mindig is a személyes hősöm volt és az is marad. Őt a sors jelölte ki mellém hogy mindentől megvédjen és meg is tette. Kívánni se tudtam volna nála jobb anyát. Mindennél és mindenkinél jobban szerettem, de végül ő is elhagyott, bár nem saját döntéséből. A halál ragadta el tőlem, de hiszem hogy a mennyekből még most is figyel engem és az utamat amin járok. Abban azonban már koránt sem vagyok biztos hogy büszke is rám. Sok rossz dolgot tettem a halála óta. Magamat becsapva, egy olyan életet kreáltam magamnak amit még én sem érzek a sajátomnak. A legnagyobb hibámnak azt a szerelmet érzem amit Joel iránt táplálok. Talán ez a legfájdalmasabb mind közül. - Cica! - egy ismerős hang és egy még ismerősebb megnevezés zökkent ki a gondolataimból. Éppen a nappaliban állok és ahogy megfordulok Joelt látom magam előtt. - Te...mit keresel itt? - kérdezem remegő hangon miközben végig nézek rajta. A katonai egyenruhája tökéletesen áll rajta, kezében a poggyászát tartja és a haja rövidebbre vágva, tökéletes formára fésülve áll neki. Izmosabb, ezt azonnal észre veszem pedig eddig sem volt vézna. - Haza jöttem cica. - a táskáját ledobja a földre és széttárja a karjait arra várva hogy én az ölelésébe olvadjak de nem teszem. - Hiányoztál. - elmosolyodik. - Gyönyörű vagy. - lassan közeledik felém és az én szívem már is hevesebben ver a mellkasomban. - Fél évről volt szó, de csak egy hónapja mentél el. - felnézek rá amikor megáll előttem. - Nem örülsz hogy látsz? - elkomolyodik de választ nem ad. - De örülök. - bólintok. - Nem kellett volna elmennem. - sóhajt fel, arcomat a kezei közé fogja és ajkaimhoz hajol de nem csókol meg. - Miért? - suttogom kíváncsian, csak remélhetem hogy én vagyok az oka annak hogy előbb haza jött. - Amióta elmentem nem telt el úgy nap hogy ne gondoltam volna rád. - arcon csókol. - Szeretlek Lena. - ejti ki azt a szót amit soha nem mondott még nekem, sem más lánynak. - Tényleg? - hitetlenkedve meredek rá. - Őrülten szeretlek, cica. - hevesen csap le ajkaimra és vadul csókol amit én azonnal viszonzok is. Az eszemet azonnal elvesztem, azt sem tudom mikor is volt az utolsó csókunk és milyen volt. De ez a mostani megrészegít és többet akarok. - Melletted akarok lenni. Azt szeretném ha a barátnőm lennél. Téged akarlak, csak téged. - hadarja a szavakat és újra megcsókol. - Joel...én is ezt szeretném. - mosolyodok el. Boldogság járja át egész testemet. A fiú, pontosabban férfi akit szeretek, viszont szeret és én már ennek a tudatától a fellegekben járok... - Lena?! - Sandy hangjára riadok fel. Azonnal felülök az ágyamon és körbe nézek a szobámban. Hirtelen ér a felismerés hogy Joel hazatérése csak álom volt. Nincs itt. Nem mondta hogy szeret és nem akar velem lenni. Mindez csak egy gyönyörű álom volt és az is marad. Felzokogok, mert a valóság sokkal rosszabb. Örökké abban az álomban akarok maradni amit az imént láttam. - Lena. Mi a baj? - Sandy ijedten mászik be mellém az ágyba és átölel. - Csak...álmodtam. - próbálok rendesen beszélni de a sírás még mindig elszorítja a torkom. - Rosszat álmodtál? - simogatja a hátam hogy így nyugtasson meg és hatásos is. - Nem! Gyönyörű álom volt. Azt akarom hogy valóság legyen. - hisztérikusan csapok a párnámra. - Joel hazajött és azt mondta hogy szeret engem. - suttogom de nem merek Sandy szemébe nézni. Szánalmasnak és nevetségesnek érzem magam. - Oh édesem. Annyira sajnálom. - együttérzően ölel magához amit viszonzok is...

~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~

 Két héttel később...

Eljött az első tanítási nap, sőt ami azt illeti már túl is vagyok rajta. Most éppen az iskola tornatermében a lelátón várok. Sandy ötlete volt hogy lépjek be a szurkoló csapatba aminek ő a csapatkapitánya. Néhány lány elballagott tavaly a csapatból és kell az utánpótlás. Ma tartják a meghallgatást. Sandy és a csapat többi tagja, többek között Paris és Jade is egy asztalnál ülnek ami a tornaterem közepén van elhelyezve. Sok lány jelentkezett, de Sandyt ismerve ha bénázok is, biztos helyem van a csapatban. - Lena te jössz. - Sandy integet felém lelkesen. - Figyeld, a tesója, neki biztos helye van. - suttog egy lány mellettem a barátnőjének. Tudom hogy rólam beszél de nem foglalkozok vele. - Ügyes leszel. - Paris bólogat biztatóan. Az elmúlt idő alatt vele és Jadel is összebarátkoztam a Sandy által szervezett közös programok alkalmával. Jade és Paris személyisége is olyan mint Sandyé. Kedvesek és barátságosak. Ez számomra meglepő, mert korábban nem voltak barátnőim. Most pedig már itt van Lexi, Sandy, Jade és Paris. - Mehet a zene. - megállok a terem közepén és a többieket követve kezdek táncolni a zenére.

Azt hittem hogy majd bénázok, vagy egyszerűen csak unni fogom de én vagyok az akit meglep mennyire élvezem ezt az egészet és minden nagyképűség nélkül mondhatom hogy még tehetséges is vagyok. Hát igen, a Lexivel közös bulizások során volt alkalmam ellesni tőle néhány dögös mozdulatot amit most szintén kamatoztathatok. A zene üteme egybeolvad a mozgásommal, közben persze a többieket is figyelem hogy milyen mozdulatokkal küzdenek a helyekért a csapatban. Pár perccel később a zene leáll és minden jelentkezőt, közöttük engem is a lelátóra ültetnek. Sandy és a csapat többi tagja félre vonul döntést hozni. - Hé te. - egy magas, vékony lány áll meg előttem. - Tessék? - nézek fel rá a türelmemet megtartva. - Azt hiszed hogy te vagy itt a nagymenő mert Sandy a testvéred? - mutatóujjával megböki a vállam. - Nem hiszek semmit és Sandy nem az igazi testvérem. - csóválom a fejem. - Oh igaz is. Terjed a híred. Átment rajtad az összes Gallagher fivér. - nevet fel gúnyosan, ezzel Joel, Caleb és Noah hármasára célozva. - Ki mondta ezt neked? - felháborodva állok fel. - Bethany Pearson a nővérem. - válaszol komolyan. Nem kell sokat gondolkodnom a név hallatán. Tudom hogy kiről beszél. Az első bulin amikor ide jöttem, előtte kellett megjátszanom hogy Joel barátnője vagyok. - Sajnálom a nővéredet. Joel áldozatainak táborát erősítem én is. - vonom meg a vállam. - Bethanyt miattad dobta az a féreg. - sziszegi felém a szavakat a lány akinek még a nevét sem tudom. - Joel senki mellett nem állapodik meg. Tényleg sajnálom a nővéredet de akkor Joel kért meg engem hogy játsszam el a barátnőjét hogy lekoptassa a nővéredet. - vallom be őszintén, hiszen most már úgy sincs jelentősége. - Nem érdekel. Egyet jegyezz meg. - közelebb hajol hozzám, a szemei már szikrákat szórnak. - Ez lesz életed legrosszabb tanéve. Gondoskodok róla. - diadalittasan vigyorog rám én pedig késztetést érzek hogy előhozzam magamból azt a Lenat aki nem fél az ilyen fenyegetésektől. - Figyelj ribi. - direkt nevezem így miközben egyenesen a szemébe nézek. - Ne akarj az ellenségem lenni. Mert kettőnk közül itt te leszel az aki alul marad. Megmutathatom neked hogy ki itt az erősebb, de szerintem azt te sem akarod. Szóval vonszold el innen a csontos segged amíg szét nem rúgom. - minden tisztelet és kedvesség nélkül beszélek hozzá. Mindenki felnevet, míg a lány csak vesztesen egy elbukott csata után, összetörten és megszégyenülve távozik a teremből. - Lena, minden rendben? - Sandy jelenik meg Paris és Jade oldalán. - Persze. - bólogatok letudva ennyivel az előbb történteket. - Oké. - mosolyog majd a többiek felé fordul. - Hölgyeim köszönjük hogy ennyien eljöttetek. Mint tudjátok a csapatban három üres hely van, amit végül Lena, Mary és Rose kapott meg. A többieknek köszönjük. - Sandy közli a jó híreket. Engem nem lep meg hogy benne vagyok a háromban és ezáltal a szurkolócsapatban is, de ennek ellenére örülök hogy így alakult. - Sandy jössz haza? - sietek az említetthez. - Noah jön értünk. - teszem hozzá. - Tudom. De én még nem tudok menni, megígértem az egyik srácnak a foci csapatból hogy korrepetálom matekból. - szégyenlősen mosolyog rám. - Oh, randi? - nevetek fel. - Csak tanulunk. - int le rosszallóan. - Egyenlőre. - kacsintok rá. - Menj mielőtt megfojtalak. - nevetve csóválja a fejét. - Akkor otthon találkozunk. - futólag megölelem és egy puszit nyomok az arcára majd a táskámat felkapva sietek a kijárat felé. A parkolóban pedig már Noah vár az autóban...