30. Rész: The End...

"

Ajánlott zene: Calum Scott - You Are The Reason


~ Darlena  Darcy  Welson ~

Egy évvel később...

A tükör előtt állok és a pocakomban gyönyörködök. Bár már a nyolcadik hónap végén járok a terhességem számomra még mindig a világ legnagyobb csodájának számít és persze Joel számára is. Emlékszem amikor meg tudtuk hogy szülők leszünk. Az esküvőnk másnapján rosszul lettem és ő aggódva vitt a kórházba ahol végül kiderült hogy gyeremeket várunk. Először megijedtem, hiszen szülőnek lenni nem könnyű, de azt hiszem biztosan állíthatom hogy jó anya leszek. Mindent meg teszek azért hogy valóban az legyek. - Cica, már megint?....- nevetve néz rám Joel amint megpillantja hogy ismét a tükörképem fogságába estem. Ez már megszokott tőlem. - Tudod hogy nem tudok betelni vele. Alig várom hogy megszülessen a kisfiúnk. - mosolygok rá szerelmesen. - Ahogy én is várom szerelmem, de akkor sem nézegetem magam a tükörben órákig. - viccelődik velem. - Persze hogy nem, hiszen nem te vagy terhes. Bolond. - nevetek rá majd egy csókot lopok tőle. - Gyönyörű vagy édesem. A legszebb kismama a földkerekén. - suttogja miközben végig simít a hasamon. Jól esnek a szavai, minden nap mellettem van és támogat és persze biztosít a a szerelméről. Boldog vagyok, életemben először most már igazán boldog vagyok. Miután apával rendeztük a kapcsolatunkat minden rendbe jött az életemben. Nem messze tőlük vettünk egy családi házat ahová Joelel az esküvőnk után beköltöztünk. A kisfiúnk már ide születik. És a hatalmas családunk is mindig itt lesz a közelben. Most már Miami az otthonom. - Hahó! Itthon vagytok? - Lexi lép be az ajtón. - Szia. Itt vagyunk. - intek felé. - Nem akarok zavarni és túl sok időm sics mert Caleb és Scotty kint vár a kocsiban. - mosolyodik el miközben két dobozt rak le a kanapéra. Scotty a kisfiúk aki már öt hónapos. - Oh a dobozokban Scotty kinőtt holmiai vannak. Annyira gyorsan nő, el sem hiszem. Van olyan ruhája amit úgy nőtt ki hogy egyszer sem volt rajta. - hitetlenkedik Lexi, ő már rutinos az anya szerepben és szerintem remekül csinálja. - Ez már csak ilyen Lexi. - Joel szól közbe. - Tudom, de majd ti is meg tudjátok mennyire nehéz hogy pillanatok alatt nőnek. - Lexi mosolyog ránk. - Ráadásul le sem tagadhatná Caleb a fiúnkat, haspók mind a kettő. Na mennem kell. Sziasztok. - Lexi nevetve távozik, én pedig kuncogva integetek neki. 

Két hónappal később...

- Joel kérlek segíts. - szólongatom a férjem. - Itt vagyok cica. Mi a baj? - Joel sietve lép be a babaszobába. - James csomagot hozott neked. - nyujtom felé a fiúnkat, a pelenka tartalmára utalva. - Én vagyok a soros? Tuti? - kérdezi kétségbe esett arcot vágva amit látva nevetnem kell. James születésekor megállapodtunk hogy felváltva pelenkázunk. Persze Joel sok másban is segít James körül. Fürdetni például imádja és addig én pihenhetek. Természetesen az éjszakai ébredéseknél, sosem engedem hogy Joel keljen fel Jameshez hiszen ő nappal dolgozik, szüksége van pihenésre. - Igen szívem. Te vagy a soros. - felelem neki kedvesen. - Hát jól van kis legény. Akkor apa most tisztába tesz. - veszi át tőlem Jamest már hozzá beszélve. - Büszke vagyok rád kisfiam, te aztán nem aprózod el. De tudod jóból is megárt a sok. - utal a pelenka tartalmára. Én pedig nevetve lépek mellé. - Hol van az én kis hercegem? - hallom meg Sandy hangját ami meg is lep. A családunkban mindenkinek szabad bejárása van a házunkba, és azt hiszem ez jól is van így hiszen így ha szükség van rájuk bármikor tudnak jönni. - Itt van a herceged. - Joel már tisztába rakva, frissen és üdén nyútja át a fiúnkat Sandynek aki hatalmas puszit nyom az arcára. - Hát te egyre szebb leszel....bocsánat...egyre jóképűbb. - javítja kimagát. Melegséggel tölti el a szívem ahogy rájuk nézek. Sandy is mindenben segít amikor csak tud. A mai nap is egy ilyen. Joel és én ma közös programot terveztünk kettesben. Semmi különös, csak egy vacsora és egy kis romantika. Néha kell hogy kicsit kettesben legyünk, hogy ne csak szülők legyünk hanem egy pár is. Sandy pedig boldogan vállalta hogy vigyáz Jamesre. - Na menjetek készülődni. Most már az enyém a kis picurka. - sógórnőm szinte elzavar minket amin mi Joelel csak nevetünk, de tesszük amit mond hiszen az étteremben foglalásunk van, ahová időre oda kell érnünk. 

Fél évvel később...

- Még most is alig tudom elhinni hogy Noah megnősül. - nézek Joelre miközben egy filmrendező studió udvarában állunk. Noaht várjuk aki neves forgatókönyvíró lett. Mindig tudtam hogy tehetséges mindenben amihez csak hozzá fog de most úgy tűnik megtalálta a hivatását amit élvezettel csinál. - Én meg azt nem tudom elhinni hogy Jade Ballard az akit feleségül vesz. - sóhajt fel Joel. Jade régi ismerősünk, hiszen ő Sandy egyik legjobb barátnője. - Kedves lány. Nincs vele semmi baj. - jegyzem meg miközben az ölemben gügyögő fiam nyálát törlöm le a felsőmről. - Láttam felnőni...sosem volt a kedvencem. - jegyzi meg Joel egy fintort is megvillantva. - A lényeg hogy Noah szereti és boldog vele. Nem? - kérdezem kedvesen. - Azért az öcsémnek jobbat reméltem. - vonja meg a vállát lemondóan. - Ne legyél ennyire negatív. - kérem lágy hangon. - Jól van igazad van. Még mindig jobb mintha te készülnél az öcsémhez menni. - utal arra hogy Noah és köztem régen volt valami. - Az nagyon régen volt Joel. És nagyon kérlek ne akarj felidegesíteni. - nézek rá mérgesen. - Ne haragudj. - bűnbánóan lép közelebb hozzám majd arcon csókol. - Sziasztok! - a pillanatot Noah hangja töri meg, hatalmas mosollyal az arcán közeledik felénk. - De jó újra látni titeket. - öleli át először Joelt majd engem és Jamest. - Huh de nagy vagy már. - kacsint a fiamra aki csak vigyorog. - Büszke vagyok rád öcskös. Sokra vitted. - Joel elismerően néz a testvérére. - Áh, ez semmi. Ne is beszéljünk most erről. - vonja meg a vállát. - Akkor az esküvőről? - kérdezem mosolyogva. - Igen. Jade és én minél hamarabb szeretnénk. Három hónap múlva. Azért hívtalak ide titeket mert szerettelek volna személyesen meghivni az esküvőre. És Joel...- fordul a bátyja felé. - Szeretném ha te lennél a tanúm. - Noah reménykedve néz Joelre. - Megtisztelsz vele. - Joel kicsit meghatódik de tartja magát. Azt hiszem ez az a pillanat amikor teljesen elfogadta Noah választását vagyis Jadet. - Természetesen ott leszünk. - szólalok meg én is. - Remek. Gyertek ebédeljünk, közben tudunk beszélgetni. Istenem, annyira jó hogy itt vagytok. - Noah szinte ujjong miközben Jamest átveszi tőlem és a nyakába ülteti én és Joel pedig kézen fogva követjük őket.

Öt évvel később...

Hol is kezdjem...Nos az elmúlt öt év alatt kibővült a családunk. Lexi és Caleb kisfia Scotty gazdagodott egy kisöccsel Dylanel. Jade és Noah első babája is megszületett aki a Leila nevet kapta. Sandy az első gyermekével várandós, aki eddig még nem mutatta meg a nemét, de a srácok szerint fiú lesz. Sandy egyébként tavaly ment férjhez egy nála tíz évvel idősebb férfihez de azt hiszem ez a korkülönbség még nem vészes és Sandy boldog, a cslád pedig elfogadta a döntését és természetesen a párját Adamat is. Apa és Lauren boldogabbak mint valaha hiszen jó pár unokával gazdagodtak az évek alatt, a kishúgunk Lydia most tizenkét éves, mondanom sem kell ő a legboldogabb hogy ennyi baba veszi körül. És ami Joelt és engem illet...nos talán mi húztunk bele a legjobban a családbővítésbe. James már öt és fél éves, a kislányaink Elaine három, Leona egy éves és már úton van a következő gyermekünk aki szintén fiú lesz, James nagy örömére hiszen a lányok már többségben voltak. A terhességem közepén járok de már most várom hogy a karjaimban tartsam. Elaine egyébként édesanyám után kapta a nevét, hiszen anya bármit is tett az életében, mindig fontos lesz számomra és úgy éreztem méltó arra hogy a lányom az ő nevét viselje. Nos ennyi azt hiszem....az életem most már sínen van még ha nehéz és rögös út is áll mögöttem...a jövő már gyönyörű és boldog...

The End...

29. Rész: Family Portrait

" A megbocsátás kiszabadítja a rabot.

De azt nem veszed észre, hogy te vagy az a rab. "

  Sue Thomas - FBI c. film

Ajánlott zene: Demi Lovato - Father


~ Darlena  Darcy  Welson ~

A nappali előtti folyosón állok és a falakat díszítő családi képeket nézegetem. Jól esik a csend és a magány, így esélyem van kicsit a gondolataimba veszni. A mangó színű falon függő képek magukkal ragadnak és azon kapom magam hogy mosolygok. Rengeteg fotó bizonyítja hogy ez a család rendben van, ez a család...jó és én is ide tartozom. Az egyiken Joel, Noah és Caleb még gyerekként nevetve bírkódzik, egy másikon Sandy talán hét vagy nyolc éves lehet és egy virágot tart az édesanyja felé, a következőn Lauren és apa összebújva nevet a kamerába...annyira boldogok és mindebből én csakis anya miatt maradtam ki. Nincs jogom ítélkezni felette hiszen halott és mégis csak az édesanyám volt, ugyanakkor úgy érzem jogom van dühösnek lenni hiszen egész életemre rányomta ezzel a bélyeget. Miatta lettem az aki vagyok, miatta nem tudtam boldog lenni itt és miatta alakult ki apám és köztem a most is létező feszültség. Nem akarom és nem is tudom tovább így élni az életem. Ugyan már nem vagyok gyerek de az apámra szükségem van, ideje vele beszélnem. De félek, megrémít a gondolat hogy mi lesz ha esetleg visszautasít, ha ő már lemondott arról hogy mi ketten kibékülhetünk. - Lena? Minden rendben? - gondolataimból apa hangja zökkent ki. - Igen. - bólintok felé. - Akkor jó. - elmosolyodik és már indul is az irodája felé. - Apa! - szólok hirtelen utána. Meglepetten néz visszarám, azt hiszem a megszólításommal leptem meg, hiszen nem hívtam már így nagyon régóta. - Tessék? - kedvesen kérdez vissza. - Öhm...tudnál rám szánni pár percet? Szeretnék veled beszélni. - adom meg a választ halkan. Zavarban vagyok és szégyenlem is magam a múltban történtek miatt. - Persze. Gyere az irodámban négyszemközt tudunk beszélni. - az említett hely felé sétálunk majd mikor már a szobában vagyunk ő leül az asztalához míg én az ajtót becsukva magam mögött neki is dőlök. - Hallgatlak.- bíztat. - Az igazság az hogy nem tudom hogyan is kezdjek hozzá. - vallom be őszintén. - Előszöris talán kezdhetnéd azzal hogy miről is akarsz beszélni velem. - türelmesen vár hogy neki kezdjek. - Kettőnkről akarok veled beszélni és a múltban történtekről. - bököm ki nagy nehezen. - Oh! Lena erre semmi szükség. - legyint majd az asztalára szegezi a tekintetét, nem nehéz kikövetkeztetni ez alapján hogy ez a téma neki is kényes. - De igen. Nekem szükségem van arra hogy tisztázzunk mindent. - nem tágítok az elhatározásomtól. - Rendben. Ez esetben hallgatlak. - bólint. - Tudom hogy amikor anya meghalt és te ide hoztál, nem éppen úgy viselkedtem veled ahogy kellett volna, de tudnod kell hogy bánom már, nagyon. - a szavak csak úgy ömlenek a számból. - Annak már öt éve. Felejtsük el. - vonja meg a vállát. - Hát nem érted apa? Nem tudom elfelejteni. Téged nem zavar hogy úgy állunk egymáshoz mint két idegen? A lányod vagyok. Azt akarom hogy úgy is tekints rám és szeress. - kissé erős hangon beszélek. Dühít a tehetetlenségem. - Lena...- döbbenten mered rám. - Kislányom én szeretlek. Mindig is szerettelek. Csak te kételkedtél ebben. - halkan beszél. Nem az az érzelgős típus. - Nem tudtam hogy anya tiltott el tőlem. - suttogom magam elé. - Harcoltam ellene, minden erőmmel azon voltam hogy ne tudjon elvenni tőlem, de kudarcot vallottam. Megvádolt azzal hogy bántottam őt és téged is. Azt mondta ha nem mondok le rólad akkor ha kell hazugságokkal fog megvádolni akár a bíróságon is. Magamat nézve nem érdekelt volna ha besároz, de te még olyan kicsi voltál és csak a te károdra ment volna, az anyád és köztem dúló harc így inkább lemondtam rólad. - hosszan mesél de én elszörnyedve hallgatom minden egyes szavát. - Hát ennyire félre ismertem anyát? - teszem fel a kérdést, de magamban keresem a választ azonban mindhiába. Nem tudom megérteni miért tette ezt. - Anyád betegesen szeretett engem. Úgy éreztem megfulladok mellette, ezért váltam el tőle. Téged sosem akartalak elhagyni. Ő azonban annyira meg volt bántva hogy nem nézte hogy ezzel neked is árt. - apa tovább beszél.

 - Sajnálom, ahogy viselkedtem veled. - mondom őszintén. - Semmi baj. Nem tudtad mi történt. - feláll és széttárja karjait. - Szeretlek apa. - habozás nélkül lépek az ölelésébe. - Én is szeretlek kicsim. És büszke vagyok rád. El sem tudod képzelni mennyire. - lágy puszit hint a fejemre. Jól esik amit mond és most előszőr érzem magam igazán nyugodtnak. Ezúttal minden a helyére került. - Hát ez a gyűrű? - meglepetten néz a kezemre. - Joel...megkérte a kezem. - halkan vallom be, félek a reakciójától hiszen öt évvel ezelőtt ellenezte a kapcsolatunkat. - Na végre hogy megmerte tenni. - sóhajt fel majd nevetve elenged. - Joel remek férj lesz. - bólogat a szavaira. - Régen nem díjaztad amikor vele voltam. - jegyzem meg. - Fiatalok és felelőtlenek voltatok. Mind a ketten ellenem lázadtatok. Mostanra viszont két felnőtt embert látok ha rátok nézek. Sokat változtatok. Komolyan büszke vagyok rád Lena. Hihetetlen az amit egyedül elértél. Elhatároztad hogy tanulsz és önálló életet élsz. Amit akarsz azt el is éred. Tudom hogy Joel mellett pedig boldog leszel. Nekem csak ez számít. - mosolyodik el. Sosem beszélgettünk még így és ez most jól esik. A lelkem már éhezett erre. - Köszönöm apa. - mondom őszintén. - Én köszönöm, hogy itt vagy. - ismét megölel. Ezekután pár pillanatig csak némán állunk egymás ölelésében. Azt hiszem most már minden rendben lesz, béke van közöttünk és a lelkünkben is. - Megyek, megkeresem Joelt. - szakadok el végül tőle. - Menj csak. Később még beszélünk. - elenged én pedig vidáman távozok az irodájából. A nappali felé sétálok, az arcomon letörölhetetlen mosolyos ragyog majd ahogy megpillantom Joelt egyenesen a karjaiba rohanok. - Mi ez a hevesség cica? - nevet fel. - Apa és én...kibékültünk. - mesélem lelkesen, akár egy kisgyerek. - Örülök neki. Itt volt az ideje. - jegyzi meg boldogan. - Szeretlek Joel. És tudom hogy most már minden rendben lesz. - suttogom elérzékenyülve. - Én is szeretlek. És biztos lehetsz benne hogy boldogok leszünk. - magához ölel és én végre teljesen megnyugszom. 

28. Rész: My heart is hoping

" Only yesterday we were on the run 
You smile back at me and your face lit up the sun "

Ajánlott zene: Niall Horan - Too Much To Ask


~ Darlena  Darcy  Welson ~

- Alig hiszem el! - sóhajtok fel Joel karjaiban pihenve. Órák teltek el és mi ez idő alatt kibeszélgettük magunkat. Soknak bizonyult az elmúlt öt év és volt is miről beszélgetnünk. - Mit nem hiszel el? - néz le rám mosolyogva. - Azt hogy itt vagyok, veled. - arcom a nyakába rejtem és mélyen magamba szívom az illatát. - Most már örökké így lesz. - suttogja. Újra elmosolyodok mert azt mondja amit én is akarok. Vele lenni örökké. - Ami köztünk van soha nem érhet véget. Soha nem engedlek el többet. - ígéri és ez most nekem mindennél többet jelent. - Soha? - kérdezek vissza, a hangomból kicseng a remény és a hit hogy valóban így lesz. - Szeretlek Lena. Az életemnél is jobban. - magához von és megcsókol. - Én is szeretlek Joel. - szorosan bújok hozzá. - Johnal mikor akarsz beszélni? - érdeklődik és most újra felrémlik az amit megtudtam. - Nem tudom. Azt hiszem ahhoz még kell egy kis erőt gyűjtenem. Azt sem tudom mit mondjak neki. - bizonytalanul válaszolok. - Ő az apád Lena. Nem lesz baj. - nyugtatgat. - Amikor én megbékéltem vele meglepően jól fogadta. - teszi hozzá halkan. - Mikor volt ez? - kérdezem kíváncsian. - Anyunál megindult a szülés. Mindenki rohant a kórházba. Én eltávot  kértem a katonaságtól amit meg is kaptam, de mire a kórházba értem már Lydia megszületett. Éjjel volt. Anya pihent és csak John maradt a váróban. Egész éjjel ott volt. Leültem mellé és elkezdtünk beszélgetni. Láttam hogy mennyire szereti anyut és hogy valóban törődött mindannyiunkkal. Úgy éreztem ideje elfogadnom és esélyt adnom neki. Órákon át csak beszélgettünk, rólad is. Aztán arra kért hogy jöjjek haza. - Joel beszélni kezd míg én csendben hallgatom. - Nem volt nehéz döntenem. Hiányzott már a család. Leszereltem. Addigra kaptam már jó pár kitüntetést is. Befejeztem az iskolát és most itt vagyok. - mosolyodik el. - John nem olyan rossz mint amilyennek hittem. - teszi hozzá. - Már én is tudom. - bólogatok egyetértően. - Szép karácsonyi ajándék lenne számára ha kibékülnél vele. - Joel biztat ismét. - Még adj egy kis időt. Rendben? - kérem kedvesen. - Persze, ez nem erőszak. - magához von és szájon csókol. Jól esik ez a törődés, amit csak ő tud nyújtani számomra. Most először kezdek el igazán hinni abban hogy örökké együtt leszünk. Ez akarom mert számomra ő az igazi. Nekem csak ő kell, Joel az aki boldoggá tud tenni és ehhez csak szeretnie kell. - Lena. - halkan szólít meg pár perc néma csendet megtörve. - Tessék? - mosolyogva emelem fel a fejem hogy a szemébe nézhessek. - Hozzám jössz feleségül? - teszi fel a kérdését már szinte suttogva. Hallom a hangján hogy tart a reakciómtól. - Joel...- döbbenten nézek rá. - Várj! - hirtelen feláll mielőtt válaszolhatnék. Megilletődve nézem ahogy fel alá kezd járkálni a szobában és idegesen a hajába túr. Izgatott és zavarban van.
- Szeretlek Lena. - rám pillant miközben már én is kimászok az ágyból. - Évek óta szerelmes vagyok beléd, de csak most adatott meg hogy igazán az enyém legyél. Rengetegszer elcsesztem....tudom. - sóhajt fel. - De most úgy érzem hogy minden tökéletes. Veled akarok lenni. Melletted akarom leélni az életem. Családot alapítani hogy aztán az unokáimnak is elmesélhessem hogy a nagymamájuk volt az egyetlen nő akit szerettem. - folytatja a mondandóját miközben szemeimbe könny szökik. Sosem éreztem még így. A szívem hevesen ver, elképzelem amit mond és hirtelen boldogság tölt el. Joel életem szerelme és nem kérdéses hogy mi a válaszom. Már amikor feltette a kérdést igent akartam mondani, de belém fojtotta a szót ahogy most is. - Kérlek. Tudom hogy nem vagyok tökéletes, a múltban követtem el hibákat. Sokszor megbántottalak és még sorolhatnám mi mindent tettem, de egyet biztosan tudok. - megfogja a kezem és magához von. - Nem tudok élni nélküled. - suttogja ajkaimra majd megcsókol. - Joel én... - szólalok meg de ismét félbeszakít. - Csak gondold meg. - félénken kér, szinte már könyörög. Valamiért azt hiszi hogy nemet akarok mondani, így esélyt sem ad hogy válaszoljak neki. - A lényeget elfelejtettem. - a homlokára csap majd sietve a szekrényéhez lép ahonnan egy vörös bársonydobozt vesz elő. - Látod? - nevet fel zavartan. - Nekem ez nem megy. Meg sem lep ha nemet mondasz. Megpróbálom újra oké? Ahogy azt kell. - ideges, látom rajta hogy mennyire fontos neki ez az egész. Elnevetem magam, mert még sosem láttam őt ilyennek. De tetszik hogy ilyen kis béna is tud lenni. - Darlena  Darcy  Welson - a nevemet mondja miközben letérdel elém és megfogja egyik kezemet míg a másik kezében a dobozkát tartja, amiben egy gyönyörű gyémánt gyűrű csillog. - Megtisztelsz azzal hogy hozzám jössz feleségül? - teszi fel újra a kérdést. - Igen. - nem habozok azonnal válaszolok, esélyt sem adva neki hogy ismét belém fojtsa a szót. Meglepem a válaszommal és hirtelen a félelem és zavartság is eltűnik belőle. - Komolyan? - kérdez vissza.
- Istenem Joel, persze hogy igen. - boldogan ölelem át. - Szeretlek. És ha nem pánikoltál volna be ennyire, már elsőre is tudtam volna válaszolni. - nevetek fel. - Ne haragudj. - mosolyodik el végre ő is. - Nem minden nap kérem meg életem szerelmének a kezét. - simít végig az arcomon. - Többször nem is kell megkérned. Minden vágyam hogy a feleséged legyek. - mondom őszintén majd hozzábújva csókot lopok tőle. Joel visszacsókol majd az ujjamra húzza a gyűrűt amit én mostantól büszkén viselek majd. - Olyan bolond vagy. Azt hittem szóhoz sem hagysz majd jutni. - nevetek fel ismét. - Nem vicces. Nagyon izgultam. - jegyzi meg de közben ő is mosolyog. - Várjunk csak! - hirtelen eszembe jut valami. - Honnan van a gyűrű? - teszem fel a teljesen logikus kérdést. - A gyűrűt anya adta. Családi ékszer, még a nagymamámé volt. - adja meg a választ. - És honnan tudtad hogy összejövünk? - utalok arra hogy alig pár órája békültünk csak ki. - Anya biztatott. Azt mondta hogy ő elintézi hogy itt töltsd az ünnepeket, én pedig adjak bele mindent. Az egész család támogatott abban hogy visszaszerezzelek és hogy boldoggá tegyelek. - vallja be, ami kissé meglep de jól is esik. - Szóval ez egy igazi összeesküvés volt? - kérdezem jókedvűen. - Igen. És elértük a kitűzött célt. - nevet fel. - Boldog vagy? - kérdezi miközben magához von. - Nem is lehetnék ennél boldogabb. - mondom őszintén. - Szeretlek. - csókol meg válaszként gyengéden amit én készséggel viszonzok...

27. Rész: Hazugság volt...

" A legtöbb ember inkább elfogad egy valószínű hazugságot,

 mint egy valószínűtlen igazságot. "

Laurell Kaye Hamilton

Ajánlott zene: Sam Smith - Too Good At Goodbyes

~ Darlena  Darcy  Welson ~

December 23.-a reggelén Lauren és én kettesben a korai kávénkat a kezünkben tartva beszélgetünk a konyhában. A ház csendes, rajtunk kívül még mindenki alszik. A beszélgetésünk, az együtt töltött röpke idő minden egyes pillanata valamiképpen fájdalmat okoz. Nem hiszem, hogy esetleges kiabálással csillapíthatnék a fájdalmam mértékén, így inkább a magamban való, csendes szenvedést választom. Nem akarom hogy Lauren tudjon a bennem zajló háborúról amit a szívem és az eszem vív egymás ellen. Igaz, hosszú távon ez nem feltétlen térül majd meg, de pillanatnyilag jobb döntésnek tűnik ezt a módszert alkalmazni. Hiába kerül szóba, nem akarok visszaemlékezni arra a napra, amikor az érettségi után magam mögött hagytam mindent. - Hiányoztál Lena. - suttogja Lauren. - Te is nekem. - mosolyodok el szomorúan. - Úgy tekintek rád mintha a saját gyermekem lennél éppen ezért fájt annyira amikor elmentél. - beszél tovább majd a kávéjába kortyol. - Nem akarom felidézni azt a napot. - csóválom a fejem. - Én sem akarom Lena, az a nap hogy is mondjam? Minden addiginál rosszabb volt. Egyszerűen csak nem találok választ arra ahogy elmentél. - vonja meg a vállát és én tudom mire célozgat. - Az aznapi veszekedésem Johnal eldurvult, addigra már teljesen kiéleződött a helyzet kettőnk között. Arra a napra már minden türelmem elfogyott és Johné is. Azt hiszem egyfajta gyűlölet alakult ki közöttünk, olyan gyűlölet ami nem helyes egy apa lánya kapcsolatban. - kezdek hozzá a mondandómhoz. - Apád nem gyűlöl téged Lena. - sóhajt fel Lauren. - Aznap a szemében pedig gyűlölet csillogott. Amikor a kiabálásunk egybeforrt már magam sem értettem hogy ki mit vág a másik fejéhez. Csak egy mondatot értettem tisztán a szájából. Azt mondta menjek el. - könny szökök a szemembe az emlék felidézése közben. Apám megtörten állt előttem aznap, a veszekedéstől kimerülten rogyott le a székébe és fájdalmas tekintettel meredt rám. Feladta a reményt, feladta a hitét amit abba vetett hogy egyszer még jó kapcsolatunk lehet. Nem akarta kimondani de végül megtette, arra kért menjek el. Akkor úgy éreztem hogy sosem szeretett, de ahogy teltek az évek, most már értem miért kért arra hogy hagyjam el a házát. Elviselhetetlen voltam abban az időszakban és esélyt sem adtam neki hogy jóvá tegyen mindent. - Bűntudatom van. - szólalok meg ismét. - Még nem késő Lena. Apád szeret téged és tudom mennyire örül annak hogy újra láthat téged. - Lauren biztatóan mosolyog. - Sosem gyűlöltem őt. - vallom be őszintén. - Csak dühös voltam rá amiért elhagyta anyát és engem. - teszem hozzá. - Tudom drágám. De ahogy látom mostanra megbékéltél. - mondja komolyan. - Igen. Felnőttem és megértettem hogy az emberek nem mindig boldogok azzal a személlyel akivel összekötötték az életüket. Apa másra vágyott amit melletted megtalált és most boldog. Örülök nektek. Kedvellek téged és ez is segített abban hogy elfogadjam. - vallom be őszintén. - Lena valamit tudnod kell. - sóhajt fel. - Mit? - kérdezem kíváncsian. - Édesapád sosem akart téged elhagyni. Folyton azon volt hogy láthasson de édesanyád megtiltotta neki. Nem cserélt le téged Lena. Próbált küzdeni de édesanyád győzedelmeskedett felette. - mondja halkan én azonban döbbenten, néma csendben bámulom őt. - Félre ne érts. Édesanyád jó ember volt, bizonyára a megbántottság és a fájdalom, a csalódottság az ami miatt tette amit tett. - Lauren tovább beszél én azonban egyre nehezebben kapok levegőt. A torkom elszorul, sírás fojtogat. Abban a hitben nőttem fel hogy az apám elhagyott, miközben ez nem volt igaz soha. Úgy érzem forog velem a világ. Hazugság volt életem minden perce. A csalódások sorra következtek be az életemben, anyám volt az egyetlen akinek minden szavát elhittem, és most már ebbe sem kapaszkodhatok. Hazudott nekem és elvette tőlem az apámat. - Lena szólalj meg kérlek. - Lauren kedves hangon próbál magamhoz téríteni. - Most...egyedül...akarok lenni. - ingatagon, megsemmisülve állok fel és indulok ki a konyhából. - Lena. - Lauren szól utánam de már nem reagálok, könnyeimet törölgetve haladok előre. Az utam azonban hamar véget ér. Magam sem tudom mi vezet, de egyenesen Joel szobájába sétálok. Ő az ágyán fekszik éppen olvas, de ahogy megpillant leteszi a kezéből a könyvet. - Lena mi a baj? - kérdezi aggódva. Meg akarok szólalni, választ akarok adni de nem megy.

- Csak ölelj át. - suttogom miközben mellé fekszem és szorosan bújok hozzá. Érzem ahogy erős karjai átölelnek és egy lágy csókot hint a homlokomra. Nem szól többet, érzi hogy most csendre és nyugalomra van szükségem. A gondolatok csak úgy cikáznak a fejemben. Fejem Joel mellkasán pihentetem így szabadon hallhatom a szíve megnyugtató dobogását. Szorosan mégis gyengéden ölel míg hüvelykujjával lágyan cirógatja a karomat amivel én ölelem magamhoz. Magam sem tudom mi vezetett hozzá, csak azt tudom hogy így, itt és most nyugalmat ad számomra. Szükségem van rá, csak is rá. - Annyiszor csalódtam már. - szólalok meg alig hallhatóan. - Tudom kicsim. - sajnálattal a hangjában válaszol, a megnevezése pedig melegséggel tölti meg a szívem. - Tudtad hogy anya tiltotta meg apának hogy meglátogasson engem? - kérdezem remegő hangon. - Igen tudtam. - vallja be őszintén. - És nem mondtad el. - kapom fel a fejem hirtelen és egyenesen a szemébe nézek. - Nem az én feladatom volt elmondani neked és jogom sem lett volna hozzá. John sokat szenvedett a hiányodtól. Amikor felhívták hogy anyukád meghalt azonnal menni akart hozzád. Anya pedig beleegyezett abba hogy ide hozzon téged. John rengeteget beszélt rólad. Egyikünknek sem voltál idegen amikor idejöttél. Emlékszel Sandyre? Ahogy fogadott téged? - kérdezi lágy hangon. - Igen. - bólintok. Sosem tudnám elfelejteni azt a napot. Sandy azonnal testvéreként tekintett rám. És a többiek is szeretettel fogadtak. - Sandy úgy nőtt fel hogy John mindig mesélt neki rólad. Nem voltál itt és személyesen azelőtt sosem láttunk de ugyanúgy a családunk tagja voltál. - mondja komolyan. - Aztán megérkeztél és nem éppen azt a kedves lányt kaptuk akiről apukád annyit mesélt. - mosolyodik el miközben beszél. - Én nem bántam és utólag a többiek is így voltak vele. Az egész család szeret téged Lena. Kérlek ne élj tovább a múltban. Ne vádold apádat azzal hogy elhagyott, és édesanyádat se azért mert hazudott neked. Ez mind a múlt. Édesanyád csak neked akart jót még ha nem is ez volt az igazság. - próbál megnyugtatni és a helyes meglátásra vezetni. - Anya meghalt, szerettem és sosem hibáztatnám őt semmiért. Igazad van. Ideje kilépnem a múlt árnyékából. - értek egyet vele és mintha egy hatalmas kő esne le a szívemről, egyszerűen megkönnyebbülök. Igyekszem elengedni a fájdalmat ami felgyülemlett bennem az évek alatt és a rengeteg ember által akikben csalódtam. - Köszönöm Joel. - mosolyodok el halványan miközben kimászok a karjai közül. - Úgy érzem hogy nagyon jó barátok lehetünk. - mondom halkan, de Joel arcán csalódottság látszik. Azt hiszem ő többet látott ebbe bele mint aminek szántam. - Mindegy mit csinálsz Lena, vagy hogy kivel vagy. Bármerre jársz, tudd hogy én mindig itt leszek neked. Ha barátra van szükséged vagy ha egy testvérre. Én itt leszek neked. - feláll és elém sétál. Felnézek rá, a szemében őszinteség csillog ami igazolja a szavait. - Szeretlek. - ejti ki a száján ezt a sokat jelentő szót miközben mélyen a szemembe néz. Ekkor dobban meg igazán a szívem és mintha most hallanám meg igazán azt amit mond. - Szeretlek Joel. - mondom ki hosszú idő után újra. Nem kell több szó, lehajol és gyengéden magához ölelve csókol amit én készséggel viszonzok. Joel nem kell barátként, sem testvérként....ő számomra sokkal több...ő a mindenem...

26. Rész: Nővérek

" Nagy testvérnek lenni mindig nehezebb. "

Szaszkó Gabriella

Ajánlott zene: Harry Styles - Sweet Creature

~ Darlena  Darcy  Welson ~

Soha nem gondoltam még arra hogy merre tartok igazán...persze terveim voltak amiket sorra valósítottam meg az elmúlt öt év alatt, de ezen kívül semmi. Nem látom magam előtt hogy mi lesz velem tíz év múlva. És ez rémisztő....tegnap érkeztem meg a családomhoz és az éjszakám abból állt hogy minden féle gondolat cikázott a fejemben. Főleg arról hogy huszonhárom évesen sem vagyok még felnőtt hiszen Lauren egyetlen szavára ugrottam. Érzelmileg függök egyes emberektől...ezt pedig nem akarom. Gyűlölöm a gondolatát is annak hogy egy fedél alatt vagyok Joelel, aki hazudnék ha azt mondanám hogy már nem jelent számomra semmit. Minden porcikám akarja őt, szinte a testem és a lelkem kiállt és vitázik az agyammal hogy igenis vissza kell őt szereznem. Akarom őt, nagyon. De annyi év után és oly sok csalódás után félek, a félelmem pedig mindent legyőz bennem. Vágyat, szerelmet és vonzalmat egyaránt. A fejemet megrázva próbálom elűzni a gondolataimat majd egy gyors zuhany után úgy döntök hogy kicsit megmutatom magam a többieknek. Nem akarok udvariatlan lenni. De ahogy a folyosókon haladok előre, rá kell jönnöm hogy a ház üres vagy legalábbis úgy tűnik egyedül vagyok.

- Lena! - egy ismerős hang szólít meg és ahogy megfordulok Joelel találom magam szemben akinek felső teste fedetlenül tárul elém. Egy pillanatra elmosolyodok majd uralkodva magamon felveszem a kemény külsőmet. - Hol vannak a többiek? - kérdezem érzelem mentes hangon. - Karácsonyi nagy bevásárlás. - vonja meg a vállát. - És minket itt hagytak? - fonom magam előtt ölbe a kezeimet. - Talán zavar? - kérdez vissza. - Igen, eléggé. - adom meg a választ flegmán. - Az szívás. - nevet fel. - Az. Amióta ismerlek az egész életem egy nagy szívás. - jelentem ki hangosan. - Lena! - türelmesen szólít meg. - Nem vagy már kislány, kérlek ne hisztizz. Nem mondtam semmi rosszat, de te máris nekem esel. És kérlek halkabban beszélj mert a húgunk még alszik. Na nem mintha téged érdekelne Lydia hogyléte, ugyebár. Mindenki tudja, hiszen most láttad először pedig már öt éves. Ahelyett hogy a múltban elkövetett hibáimat vágod a fejemhez, talán inkább használhatnád azt itt töltött hetedet arra hogy megismerd a kishúgunkat. - mondja komolyan és ezzel bizonyságot ad arra hogy ő már valóban felnőtt. Komoly férfi lett belőle, ő már nem az aki volt. - Tudom. - sóhajtok fel bűnbánóan, hiszen a húgommal valóban igazságtalan voltam, nem is ismer és ezt szégyenlem. Nem voltam mellette élete első öt évében. - Jól van most már ne ostorozd magad emiatt. Gyere inkább segíts felkelteni. Anya megkért hogy ne hagyjam sokáig aludni mert akkor este nem akar majd lefeküdni. - Joel szeretettel mosolyodik el. - Nem lehet olyan nehéz felébreszteni. - mosolyodok el én is. - Nehogy azt hidd. - nevet fel. - Igazi kis vadmacska ha megzavarják az alvásban. - megáll Lydia szobája előtt majd halkan benyit. A kishúgunk édesen alszik egy plüss macit szorongatva. - Gyere. - Joel suttogja miközben megfogja a kezem és a szobába húz. Nem tart sokáig, hamar leül az ágy szélére és végig simít Lydia arcán aki erre csak morogni kezd. - Hercegnő ideje felkelni. - Joel ébresztgeti. - Nem. - jön a válasz álmos, vékony hangon. - De, de. - erősködik a bátyja. - Meghajaplak. - pöszéskedik a kislány. - Ne fenyegess te rosszcsont. - Joel már nevetve húzza le róla a takarót. Édes látvány ők ketten. - Joeeeel! - kiált a kislány majd hirtelen felugrik és a bátyjára veti magát. Joel azonban könnyedén kapja el és pörgeti meg a levegőben. - Csiki lesz. - az erős kezek már is nevetésre késztetik a pici kislányt. Eltart egy darabig a játékuk, míg én csendben figyelem őket. Melegség tölti el a szívem miközben őket nézem. Most először örülök annak hogy itt vagyok. - Nézd csak Lydi. - becézi Joel a kislányt miközben rám mutat. - Ott a nővéred, menj oda hozzá. - kéri kedvesen. - Nem. Őt nem ismerem. - tiltakozik azonnal ami nekem borzalmasan rosszul esik. - Sandy a nővérem. - teszi hozzá szégyenlősen. - Nem Lydia. Lena is a nővéred. - Joel próbálja neki elmagyarázni sikertelenül mert a kis vörös kislány elszalad mellettem ki a szobából.

- Ne vedd a szívedre. Majd ha megismer akkor nem ilyen lesz. - Joel próbál vigasztalni. - Nem érdekel. - vonom meg a vállam de érzem hogy a szemeimben könnyek szöknek. - De igenis érdekel Lena, ne tagadd. Ahelyett hogy pajzsot vonsz magad elé inkább menj és barátkozz össze vele. - biztat. - Én addig lezuhanyzom. - kikerül és elindul a szobája felé. - Nem hagyhatsz egyedül vele. - sietek utána. - Nem fog megenni. - nevet fel. - Ő a húgod az isten szerelmére. Menj és hódítsd meg. - becsukja előttem az ajtaját én pedig tanácstalanul, elveszetten indulok Lydia után a nappaliba. - Leülhetek melléd? - megállok vele szemben miközben ő már a kanapén ül és a tévét kapcsolgatja egyik meséről a másikra. - Aha. - bólogat de nem túlzottan érdeklem. - Szép vörös hajad van. - dicsérem meg, nem tudok mit kezdeni a helyzettel. - Neked is. - mosolyogva pillant rám. - Hát...tudod...azt hiszem ezt tőlem örökölted. - túrok a hajamba. - A nővérem vagy? - érdeklődik. - Igen, picur. Az vagyok. - válaszolok neki mosolyogva. - Miért nem ismerlek? - kíváncsiskodik ahogy a legtöbb korabeli gyerek. - Messze lakok innen, és még sosem látogattalak meg. Amit sajnálok. - szomorúan nézek rá. - Szeretsz? - vigyorodik el. - Igen. Nagyon. - nevetem el magam. - Akkor kapsz a csokimból. - a párna rejtekéből előhúz egy félig megkezdett csokit és a kezembe nyomja. - Edd meg én majd kérek újat. - eldől a kanapén és magához húzza a maciját. Én csak mosolygok rajta, jól esik hogy megtette az első lépést felém, ami nekem sokat jelent. - Melyik mesét nézzük? - kérdezi. - Oh hát nem is tudom...Mi a választék? - érdeklődök. - Legyen a Merida. - választ végül ő és el is indítja. - Szuper, neki is vörös haja van. - jegyzem meg amivel elnyerem Lydia elismerését is mert mosolyogva bólogatni kezd. - Na csajok? Mit néztek? - pár perc elteltével Joel is csatlakozik hozzánk. - Csitt. - Lydia a legédesebben inti csendre a bátyját. Joel csak mosolyog és leül mellém. Zavar a közelsége de csak mert hozzá akarok bújni, azonban a fejemben megjelenő képeket azonnal törlöm. Lassan felállok és átülök a fotelba. Jobb ha távol tartom magam tőle. Meglepetten néz rám. - Kijössz a konyhába egy kicsit? - suttogja. - Nem. Nézzük a filmet. - lerázom mert nem akarok kettesben lenni vele. Tudom mi a célja én azonban nem engedek neki. Ő és én már sosem leszünk mi...

25. Rész: Öt év

" Az idő múlása arra szolgál, hogy az ember lehetőséget kapjon a fejlődésre, 

hogy bölcsebbé váljon, kiteljesítse önmagát. "

Marlo Morgan

Ajánlott zene: Lord Huron - The Night We Met

Öt évvel később...

~ Darlena  Darcy  Welson ~

Hol is kezdhetném...nos talán az elmúlt öt évem elején a legésszerűbb. Öt év telt el azóta hogy Miamit magam mögött hagytam és visszaköltöztem Liverpool-ba. Abban az évben sok minden történt velem. Joel elhagyott és én újra összetörtem de viszonylag hamar rájöttem hogy kezdenem kell az életemmel valamit, ezért belevetettem magam a tanulásba. Kitűnő eredményekkel végeztem a gimiben így sikeres felvételt nyertem egy igen jó és neves egyetem jogi karára. Az ott töltött öt évem alatt szintén minden időmet a tanulásnak szenteltem. Ezért nem is volt meglepő amikor jól megérdemelten a kezembe vehettem a diplomámat. Huszonhárom évesen azonban úgy érzem még nem fejeztem be a tanulást, jelenleg újabb diplomán dolgozom. Minél többet akarok az élettől. Utazok, újabb és újabb helyeket fedezek fel, rengeteget olvasok és legújabb hobbim a fotózás aminek nagy hasznát veszem az utazásaim során. Élni akarok, úgy ahogy azt az édesanyám akarta volna. És ha már szóba jött a család, ne felejtsük el hogy nekem is van bár már öt éve nem láttam őket. Apámmal elköltözésem napján is csúnyán összevesztem és tudtára adtam hogy látni sem akarom többet amihez eddig tartom is magam és fogom is. Lauren időközben életet adott egy kislánynak aki a Lydia nevet kapta. Lauren rendszeresen küld nekem róla képet, gyönyörű kislány és nagyon hasonlít rám, némelyik képen olyan mintha magamat látnám. Büszke vagyok a húgomra ugyanakkor szégyenlem is magam amiatt hogy még sosem tartottam a karjaimban a testvéremet. Sandy New Yorkban jár főiskolára de gyakran haza látogat. Vele az elmúlt öt évben kétszer találkoztam amikor meglátogatott engem. Tőle tudom azt is hogy Noah újra szerelmes az utazása során talált rá Alicere aki újságíró és Noahoz hasonlóan ő is szenvedélyes túrázó. Lexi és Caleb pedig éppen a nászútjukat töltik Krétán. Ami Joelt illeti tavaly leszerelt a katonaságtól. Rengeteg kitüntetéssel és kinevezésekkel. És befejezte a tanulmányait is. Persze személyesen vele sem találkoztam. Csak Lexi, Sandy és Lauren szokott mesélni amikor néha felhívom őket. Ami azt illeti egyedül én vagyok az aki eltávolodott a családtól és úgy érzem helyesen tettem. A testvérek kibékültek és mostanra ismét kiegyensúlyozott, rendes családként élik az életüket. Amikor apám oda vitt akkor romlott el minden és ahogy eljöttem rendeződtek a viszonyok. Azt hiszem jobb is nekik nélkülem. Lauren minden beszélgetésünkkor győzköd hogy menjek haza, de mindig emlékeztetem rá hogy az ott nem az én otthonom. Saját életem van. Anyámtól örökölt házamat eladtam és most egy lakásban tengetem a mindennapjaimat már ha éppen nem tanulok vagy dolgozok. A suli mellett elvállaltam egy jól fizető munkát, egy könyvkiadónál vagyok tanácsadó. Imádom a munkám és jól is csinálom az már csak plusz ráadás hogy anyagilag sincsenek gondjaim és megállok a saját lábamon. A gondolataimból a mobilom csörgése zökkent ki. A kijelzőre nézve melegség önti el a szívem. - Lauren. Szia. - mosolyogva veszem fel a telefonom. - Szia kincsem. Olyan jó hallani a hangod. - elérzékenyülve beszél. - Ugye nincs baj? - érdeklődök. - Nem. Nincs. Csak...- a mondata elakad mintha a megfelelő szavakat keresné. - Alig egy hét múlva karácsony. - suttogja és én rögtön tudom mit szeretne. - Nem megyek Miamiba Lauren. - tiltakozok azonnal. - Lena! Kérlek. Öt éve nem láttunk. - szinte már könyörög. - Nem akarok oda menni. - kitartok az elhatározásom mellett. - Mindenki itt lesz. Nagy családi karácsony, neked is itt a helyed. - próbál meg győzködni, de ahogy kiejti a száján hogy mindenki ott lesz, eszembe jut Joel, tehát ő is ott lesz, nekem viszont nincs kedvem vele találkozni, főleg nem úgy hogy minden bizonnyal a barátnőjével érkezik. - Köszönöm a meghívást. De kihagyom. - felelem magabiztosan. - Kérlek Lena. A családunk tagja vagy de még a húgodat se láttad. Lehet hogy téged nem érdekel hogy mi van velünk, de minket érdekel hogy mi van veled. - szipog a telefonba, tudom hogy megbántottam és ez fáj. Nincs szívem tovább tiltakozni. - Jó! Rendben. Nem bánom. - adom meg végül magam. - Gyere holnap, akkor az egész hetet itt tudod tölteni. - ajánlja fel. - Nem. Csak három napot tudok ott lenni. - hazudok hogy minél kisebbre csökkentsem az ott töltött időmet. - Lena! - parancsol rám és még mindig hatásos. - Oké. Holnap megyek. - sóhajtok fel megadóan. - Várunk! - felnevet majd bontja is a vonalat. Őt ismerve azonnal a konyhába megy és a legfinomabb menüt állítja össze....

*****

Miamiba érkezve már a repülőtéren ismerős érzés kerít hatalmába. Visszaemlékszem arra a napra amikor majdnem hat évvel ezelőtt apám ide hozott. Gyűlöltem azt a napot ahogy a mait is. - Rohadt meleg...- sóhajtok fel. Az itteni időjárást sosem tudtam megszokni. A bőröndömet magam után vonszolva indulok meg az autóbérlő recepcióhoz ahol egy az életszínvonalamnak megfelelő autót választok, piros színben. Nem szeretek hencegni azzal hogy ilyen fiatalon gazdag vagyok, de az az igazság hogy minden vagyonomat magamnak köszönhetem, mert ügyesen fektettem be a pénzem és keményen megdolgoztam érte és persze apám orra alá akarom dörgölni hogy nélküle is boldogulok. - Hölgyem biztosítást köt rá? - kérdezi egy fiatal férfi. - Nem köszi. Tudok vezetni. - nevetek fel majd a kocsikulccsal a kezemben és a bőröndömet magam után húzva vonulok a parkolóba ahol beszállok a bérelt szépségbe és el is indulok a családi házhoz. Oda érve már számtalan autó parkol a ház előtt. Már mindenki itt van. Én érkeztem utoljára. De eddigi éveim alatt megtanultam hogy utolsóként érkezni a leghatásosabb belépő valahova ahová nem is akarsz menni. - Hello. - belépek a házba és az emlékezetemet használva a nappali irányába indulok ahol időközben modernizálták a bútorokat és persze a ház többi részét is. - Szia Lena. - Sandy hangját hallom meg először majd ahogy megfordulok az étkezőben minden szempár rám szegeződik. Valóban eljött mindenki. - Öt év után ideje volt. - szólal meg Lexi is. - Hagyjátok már. - Lauren feláll majd az asztalhoz kísér ahol végül Joel mellé ültet le, az egyetlen szabad helyre. Csak neki nincs párja az asztalnál. Caleb mellett Lexi foglal helyet, Noah mellett Alice és Sandy is egy fiú társaságában érkezett. Feszülten nézek körbe. - Tök ciki hogy csak te meg Joel vagytok szinglik. - szólal meg ismét Lexi. Mire én csak egy gyilkos pillantást vetek felé. Már értem mire megy ki a három nő Sandy, Lexi és Lauren játéka de én ebbe nem megyek bele. - Stella nem ért rá? - fordulok Joel felé. - Gondolom a férje rossz néven vette volna ha eljön. - nevet fel Joel, a szívem pedig újra megdobban érte. - A férje? - értetlenkedek. - Joel és Stella 5 éve szakítottak amikor innen elmentek azóta pedig Stella férjhez ment. - ad magyarázatot végül Caleb. - Oh értem. A szállás hogy lesz megoldva? - fordulok Lauren felé ezzel megszakítva az eddigi témát. - Mindenki a szobájában a párjával. - kapom meg a választ. - Szóval az enyém a régi szobám? - kérdezek vissza csak hogy biztosan ne legyen félreértés. - Ha akarsz nálam is alhatsz, cica. - kacsint rám Joel. Emlékeztet a régi énjére, arra aki akkor volt amikor megismertem. Nem a komoly katona, hanem a fiatal suhanc. - Kösz de kihagyom. - fintorgok ezzel régi önmagamat adva. Egy pillanatra visszatérek tinédzser éveimhez. De gyorsan emlékeztetem magam arra hogy én már komoly felnőtt nő vagyok. - 27 évesen is ennyi eszed van? - szólok még vissza neki. - Több is. - kacsint ismét. - El ne kezd. Én azt az időszakot lezártam. - felállok az asztaltól majd a régi szobámba sietek. Nem akarom újra azt érezni mint amit akkor....nem akarok ismét csalódni... - Lena? - Noah jön utánam és ezzel meglep.

- Mit akarsz Noah? - förmedek rá de nem rá vagyok dühös, sokkal inkább magamra mert ide jöttem. - Hallgass meg kérlek. - halkan beszél majd leül az ágyam szélére és megpaskolja maga mellett a helyet ahová végül én ülök le. - Hallgatlak. - duzzogva vonom meg a vállam. - Öt év telt el Lena. Öt év. Ez rengeteg. - sóhajt fel. - És? Pontosan mit is akarsz mondani? - sürgetem. - Öt év után is szeretitek egymást. Ideje ezt tisztáznotok. - mondja komolyan. - Neked ehhez semmi közöd. És nem akarok vádaskodni de ha emlékszel te vagy az oka hogy öt éve nem jöttünk össze, mostanra pedig nem érdekel. - játszom az érzéketlent de a felszín alatt igen is érző, és egyben vérző szív dobog. - Tudom. És bánom azt az időszakot, hidd el. - megfogja a kezem de csak barátként. - Amikor elmentem, tudtam hogy helyesen cselekszem mert tudtam hogy Joelt szereted, de az eszembe sem jutott hogy Joel is lelép. - beszél tovább engem szóhoz sem hagy jutni. - Joel akkor nem azért ment el mert nem szeretett téged, hanem mert nem akart nekem rosszat. Sokat beszélgettünk erről és ő maga mondta hogy majdnem belehalt abba hogy el kell téged engednie ismét de nem akarta hogy nekem fájjon. - sóhajt fel végül. - Ez pontosan melyik alkalom is? Mert elég sokszor elhagyott. - gúnyos megjegyzésemet azonnal megbánom amikor Noah arcára tekintek. Bűntudata van annyi év után is. - Nem tudok magamnak megbocsátani Lena. - könnyes szemei őszintén csillognak. - Szerettelek őrülten és még az sem érdekelt hogy ezzel a bátyámat teszem tönkre. Eldugtam azt a levelet mert önző módon magamnak akartalak. El sem tudod képzelni mennyire bánom. Évek óta nézem Joelt aki azóta is boldogtalan mert nem vagy vele, nem tudott tovább lépni. Egyszer volt életében szerelmes, beléd és én ezt elvettem tőle. - önmagát vádolva hadarja a szavakat. - Noah! - megtörten emelem egyik kezem a vállára. - Nem Lena. Kérlek hallgass végig. - idegesen áll fel és úgy néz le rám. - Joel megérdemel téged. Ő jó ember. - bólogat a szavait megerősítve. - Joel a legjobb ember akit valaha ismertem. Megbocsátott nekem...és én...ezt meg sem érdemlem. - elfordul és az ablakhoz lép. - Jóvá akarom tenni. - fejezi be végül a mondandóját. - Nem neked kell jóvá tenned. Sőt senkinek sem kell. Az már a múlt. - vonom meg a vállam. - A múlt ami még mindig köztünk kísért. Azóta sem vagyunk egy család. Elmentél és ránk se nyitod az ajtót. Joel kell neked te is tudod, ahogy te is neki. - győzködni kezd de én minden erőmmel tiltakozok. - Hagyjuk ezt Noah. Megértem most már hogy Joel miért ment el Stellaval, nem akart neked fájdalmat okozni. Nem haragszom rá és rád sem. De ne várd el hogy a múltban éljek. Tovább léptem Noah. - jelentem ki határozottan. - Ne hazudj magadnak. - szól csupán ennyit majd távozik a szobámból...

24. Rész: A jövő még bármit hozhat

" A remény az a hazugság, amelyet a jövőről hajtogat magának az ember. "

Brent Weeks

Ajánlott zene: Harry Styles - Sign of the Times

~ Darlena  Darcy  Welson ~

- Lexi te ezt nem érted. Én, nem tudok Joel nélkül élni. - sóhajtva dőlök a asztalra. A kiborulásom után szinte azonnal Lexihez vezetett az utam hiszen ő a legjobb barátnőm és ő mindig remek tanácsokkal lát el. - Jaj ne idegesíts könyörgöm. 17 éves vagy, ennyi idősen még ne akarj nekem meghalni egy szerelmi csalódás miatt. - mondja komoly hangon. - Te ezt nem érted. - intem le és továbbra is a saját önsajnálatomba merülök. - Dehogyis nem értem. Azt hiszed más nem érzett még úgy ahogy te? Ne legyél naiv. - mosolyodik el kedvesen. - Nekem is voltak csalódásaim de ez így van rendben. A lényeg hogy ne add fel azt aki vagy. Az élet túl rövid, ne cseszd el az idődet azzal hogy egy olyan kapcsolatot gyászolsz ami nem is létezett igazán. Adj magadnak pár évet. Felnőttként máshogy látod majd a világot. - magyaráz tovább. - Most sértegetsz? - kérdezem sértetten. - Nem. - nevet fel fejcsóválva. - Ne érts félre. Tudom hogy most fáj Lena, de ettől megerősödsz, ami a jövődre nézve jó dolog. Összpontosíts most másra. Lehetőleg ne egy újabb srácra. Tarts szünetet. Élj. Ott a suli is. Alig tanulsz. Így egyik fősulira se jutsz be. - oktat ki de tudom hogy igaza van. - Úgy beszélsz mint egy vénasszony. - nevetem el magam. - Jót akarok neked. - kacsint rám majd elém tol egy pohár sört. - Idd meg! Jól fog esni. - jegyzi meg. - Oké. De áruld el nekem hogy te mit tennél a helyemben. - kérem miközben belekortyolok a sörömbe. - Megmondom én neked mit tennék ha a helyedben lennék. - sóhajt fel iszik egy kortyot majd komoly képet vágva ismét rám néz. - Először is elterelném a gondolataimat, csak a tanulásra összpontosítanék. Idén végzel a gimivel. Szuper eredménnyel járnám ki az utolsó évem aztán a nyarat azzal tölteném hogy bejárom a világot, végül egy kiváló egyetemen folytatnám tovább az életem. Na de persze nem felejteném el a leges legjobb barátnőmet Lexit. - fejezi be a válaszát a végére azonban elnevetem magam. Sikerült neki valóban a helyembe képzelnie magát oly annyira hogy a végére már harmadik személyben beszélt saját magáról is. - Ez mind szép és jó de miből nyaralgassak és hogyan. Apám tilt mindentől. - csóválom meg a fejem. - Mire kijárod a sulit 18 leszel, felveheted az örökséged amit anyukád hagyott rád. Akkor meg már apád bekaphatja..nem tehet semmit. - vigyorodik el. - Igazad van. - bólogatok elismerően és valóban tetszik a terve amit nekem képzelt el. - Annyi lehetőség áll előtted Lena. Élj velük. Zárd le a múltad és kezdj új fejezetet. - bátorítóan mosolyog. - De mivel Joelt is imádom nem akarlak róla lebeszélni. Csak annyit mondok hogy ha szeret téged akkor vagy utánad megy vagy nem hagy elmenni. Akkor meg vidd őt magaddal nyaralgatni. - neveti el magát. - Hülye vagy. - nevetek már én is. - És neked mi a terved a nyárra? - érdeklődök lelkesen. - Caleb elvisz nyaralni. - elpirul a válasz közben. - Oh és hová? - izgatottan kíváncsiskodok és örömmel figyelem Lexi boldog mosolyát. - Két hetet töltünk majd Korzikán. Már mindent lefoglalt. Alig várom. - ujjongva meséli a terveiket. - Remek akkor te is nyaralsz. És örülök hogy ti ketten így egymásra találtatok. - mondom őszintén. - Én is Lena. És köszönöm. megfogja a kezem majd ahogy az órájára pillant elsápad. - Te jó ég mennem kell. Ne haragudj. - szabadkozik de csak leintem. 

- Menj csak. Majd még beszélünk. - egy gyors puszit küldök neki majd én is távozom. A hazáig vezető utat gyalog teszem meg de nem bánom a hosszú sétát. Kell egy kis friss levegő. Alig fél óra múlva pedig már a szobám ajtaján lépek be ahol egy levél fogad az ágyamon rajta egy cetlivel. Először a rövid pár soron futtatom végig a tekintem. - " Drága Darley! Remélem egy nap majd elnyerem a bocsánatod. Tudom hogy nem volt jogom hazudni neked. A tettemre még ez a felemésztő szerelem sem mentség amit irántad érzek. Mindent amit ellened elkövettem szívből sajnálok. Szeretettel Noah. " - a rövid sorokat olvasva azonnal könny szökik a szemembe majd megpillantom a cetli alatti levél feladójánál szereplő nevet ami nem más mint Joelé. Ez az a levél amit hónapokkal ezelőtt küldött nekem. Nem habozok az ágyamra vetem magam és gyors mozdulatokkal tépem ki a levelet a borítékból. Látni akarom Joel szavait amikkel azt állítja hogy szeret. " Egyetlen Darcym! Kibírhatatlan a kín amit érzek. Bűntudat gyötör mert elhagytalak. A szívem minden erejével tiltakozott az ellen hogy hátat fordítsak annak ami közöttünk volt de én bolond az eszemet követtem ami azt súgta hogy nem lehetek szerelmes. Nem láttam be időben hogy mérhetetlenül beléd szerettem. Olyan messze vagy tőlem és én annyira gyűlölöm ezt a helyzetet amit én magam teremtettem. Fogni akarom a kezed, vezeti az úton ami akár a mi közös életünk is lehetne. Azt hittem tudom milyen a szerelem, azt hittem jogosan gyűlölöm még ezt a szót is, de tévedtem. Te vagy az első és az egyetlen nő akit valaha igazán, mélyen szerelemmel tudtam szeretni. Fáj még a gondolata is annak hogy nem bocsájtasz meg, hogy amikor haza megyek nem vársz rám tárt karokkal. Hiányzol, hiányzik a mosolyod, a szemeid, a hangod, az érintésed....a csókod..."- sírás fojtogat miközben olvasom a sorokat így egy pillanatra abba is kell hagynom. A szívem újra és újra összetörik ahogy arra gondolok hogy most is Joel mellett lehetnék ha ezt a levelet időben megkaptam volna. Újabb lapot veszek a kezembe majd újat és újat...öt oldalon át olvasom Joel szerelmi vallomását, míg végül megakad a tekintetem az utolsó sorain. - " Az életemnél is jobban szeretlek. Te vagy minden amit az élettől akarok. Kérlek ha meg tudsz bocsátani írj nekem....tudnom kell hogy a kiképzés után vársz e rám? Leszel e az otthonom ahová haza térhetek?....Szeretlek cica. Hiányzol. " - megtörten ülök az ágyam szélén és a levelet bámulom. Nem bírok megnyugodni, a könnyeim egymás után törnek utat maguknak. - Lena. - egy ölelő kar zökkent ki a gondolataimból. - Lauren. - zokogva borulok mostoha anyám karjai közé. - Sajnálom kicsikém. - simogatja a hajam míg én szorosan bújok hozzá. - Noah hagyta nekem itt...- suttogom a levélre és a cetlire mutatva. - Tudom szívem. Noah elment. - jegyzi meg halkan. - Hová? - értetlenül kapja fel a fejét. - Kell neki egy kis idő. Elment világot látni. - mosolyodik el de a szemei szomorúan csillognak. - Miért törődsz velem, hiszen két fiadat is elüldöztem már. - zokogok fel fájdalmasan. - Ne beszélj butaságokat. Noahnak szüksége van erre, és nem hibáztatlak semmiért. Saját lányomként szeretlek Lena. - megpuszilja a homlokom ahogy anya szokta kiskoromban. - Joel és Stella? - teszem fel a kérdést félve. - Ők is elmentek. Vissza a táborba. Bevetésre mennek. - sóhajt fel. - Bevetésre? Nem! Az nem lehet...Joel...-levegő után kapkodok egy kisebb pánik roham tör rám. - Lena! - Lauren erős még is kedves hangon szól rám. - Éld az életed. Ők is élik a sajátjukat. Szeretem őket és féltem a fiaimat de tudom hogy jól neveltem őket. Mindent túlélnek. - nevet fel halkan. - Ne aggódj semmiért. Tervezd meg a jövőd és éld úgy az életed hogy ahhoz a jövőhöz juss el. - simogatja a hajam ismét. - De nekem Joel kell. - ellenkezek azonnal. - Fiatal vagy kicsim. De a jövő még bármit hozhat. - simít végig az arcomon majd feláll. Ezzel egy kis reményt ad számomra még akkor is ha tudom hogy számomra már soha sem lesz olyan jövő amiben Joel is szerepel. Elveszítettem őt....ideje továbblépnem és élnem az életem....